Az „Isten keze” – Diego Maradona útja a csúcsra és vissza
2018. június 22. 16:54 Múlt-kor
Korábban
A csúcs után
Maradonának rendkívül lobbanékony természet jutott, ráadásul az utca nevelte föl, ezért sosem tudta kordában tartani heves indulatait. Gyakran keveredett vitába edzőivel, a bírókról, ellenfelekről és azok szurkolóiról nem is beszélve. Hírnevét az is rombolni kezdte, hogy szárnyra kapott a hír, kapcsolatban áll a Camorrával. Egyesek szerint azért fordult a hírhedt bűnszervezethez, hogy segítsenek neki visszaszerezni a korábban birtokából elrabolt tárgyakat (többek között a '86-os világbajnokságon elnyert Aranylabdát), mások pedig azt rebesgették, hogy a Bajnok kokainügyletekbe keveredett. Megint mások szerint a Camorra tagjai keresték az ő társaságát, mivel nagy rajongói voltak.
A botránysorozat 1991-ben tovább folytatódott, a Bari ellen vívott meccs után a rajta végzett drogteszt pozitívnak bizonyult, s emiatt másfél évre eltiltották a futballtól. Visszatért Buenos Aires-be, ám a dolgok ott sem fordultak jóra, drogbirtoklás miatt letartóztatták. '93-ban újra a válogatottban játszhatott, de a következő évben a labdarúgó-világbajnokságon az egyik vizsgálat ismét tiltott szert, izgató hatású efedrint mutatott ki a szervezetében, így ez alkalommal is kizárással büntették. Három év elteltével tért vissza a pályára, mégpedig régi klubja, a Boca Juniors színeiben. Utolsó meccsét 1997. október 25-én játszotta, s csapata 2−1-re nyert ősi riválisuk, a River Plate ellen. Öt nap múlva hivatalosan is bejelentette visszavonulását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap