Az idilli Capri szigetén, Gorkij villájában készítette elő a németekkel való későbbi együttműködését Lenin
2021. február 10. 15:25 Paul Skates
Korábban
Csali és horog
Érkezése napján a reggelit – fügét, sajtot, citromot, lekvárt és kenyeret – a Blaesus-villa teraszán szolgálták fel, ami kellemesen eltért attól, amit Lenin korábban Genfben, abban „a szörnyű lukban” tapasztalt.
Találkozott Bogdanovval, Lunacsarszkijjal és Bazarovval is, amit Gorkij békítésnek szánt, azonban csalódnia kellett, ugyanis a „nyugodt, még hidegebb és szarkasztikusabb” Lenin „minden filozofikus téma megvitatását szigorúan” visszautasította.
Gorkij Leninről szóló életrajzában leírta, hogy valójában más iránt érdeklődött, elvitte Tiberius villáinak romjaihoz, és csodálkozva hallgatta kérdéseit. „Eljött Caprira egy „másik Lenin” is, egy varázslatos, vidám, az élet minden kérdése iránt fáradhatatlanul érdeklődő társ, aki kivételesen gyengéden viselkedett az emberekkel… Capri halászai életét illetően minden érdekelte, a legapróbb részletekig kikérdezte őket fizetésükről, a papok befolyásáról, az iskoláról: elképesztő érdeklődése teljesen lenyűgözött.”
A karizmát, amely nem sokkal később bámulatba ejtette a tömegeket, a szerény halászokkal tette próbára. „Leninben volt valami, ami különös erővel vonzotta magához a munkások szívét és szimpátiáját” – írta Gorkij dicsérő szavakkal. „Nem beszélt olaszul, de Capri halászai, akik már ismerték Saljapint és sok más orosz kiemelkedő személyiséget, ösztönösen különleges embernek gondolták Iljicset. Lenin lenyűgöző módon nevetett, egy szívélyes ember nevetése volt az, képes volt a félszeg tudatlanságot és az ész akrobatikus cselfogásait tökélyre fejlesztve élvezni az egyszerű szívek gyermeki ártatlanságát. Egy öreg halász, Giovanni Spadaro így fogalmazott: ’Így csak egy őszinte ember tud nevetni.’”
A második napon Lenin és Gorkij horgászzsineggel és csalival a tenger felé vették az irányt. „A hajón ringatózva az azúrkék és áttetsző vízen Lenin megtanult bot nélkül halászni. A halászok elmagyarázták, hogy akkor kell felhúzni a zsineget, amikor remegni kezd az ujjak alatt: ’Így: drin-drin, érti?’. Nem sokkal később kifogott egy halat, megragadta, és egy kamasz fiú lelkesedésével és egy halász szenvedélyével így kiáltott: ’Áhhá, drin-drin!’. A halászok is hangos és boldog nevetésben törtek ki, mint a gyerekek, és elnevezték Drin-drin Úrnak.” – írta Gorkij a halászat kellemes perceiről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap