Az idilli Capri szigetén, Gorkij villájában készítette elő a németekkel való későbbi együttműködését Lenin
2021. február 10. 15:25 Paul Skates
Korábban
Arisztokrata bűvölet
Capri már akkoriban is a „Földközi-tenger gyöngyszemének” számított, a 18. századtól a Grand Tour, az arisztokraták európai körutazásának egyik fontos állomása volt. Hercegnők és gazdag mágnások, ingatag egészséggel rendelkezők és botrányos dandyk, írók és száműzött politikusok ringatóztak nyugtalanságukban és hisztériájukban a fényes nappalok enyhe melegségében, vagy bujtatták el lelkük piszkos nyomorúságát luxusrejtekhelyeiken.
1908 áprilisában Gorkij arra biztatta Lenint, hogy tegyen nála látogatást, ami egyelőre azonban „lehetetlen” volt – hangzott a válasz. Meg kellett szilárdítani az orosz szociáldemokrata párt 1907-ben, a londoni kongresszuson elért sikereit, ahol biztosították a forradalom pártján álló bolsevikok fölényét a reformpárti mensevikekkel szemben.
A dolgok azonban rosszul alakultak, és Vlagyimir Iljics más belátásra jutott az utazással kapcsolatban, amiről egy levelében a következőképpen fogalmazott: „A teringettét, az ötlet, hogy Caprin meglátogassam valóban egy édes kísértés, olyan csábító képet festett, hogy végül úgy döntöttem, muszáj elmennem”.
A rivális
A Blaesus-villában tartózkodott Alekszandr Bogdanov, Lenin három évvel fiatalabb briliáns és művelt riválisa is, aki sokat hallatta a hangját a londoni kongresszus alkalmával is, ahol saját marxizmus-értelmezését is bemutatta. Úgy gondolta, hogy a tömegek bevonása érdekében szükséges lenne, hogy a mozgalomnak egyfajta misztikus-vallási színezetet is adjanak, egy Isten-pártot hozzanak létre.
Lenin szemében ez „eretnekség, a marxizmus veszélyesen perverz” értelmezése volt, Bogdanov Istenépítésként definiált filozófiája viszont követőkre talált az azúrkék szigeten. Támogatta Anatolij Lunacsarszkij, Bogdanov több nyelven beszélő, filozófus-szónok sógora, és Vlagyimir Bazarov, Lev Tolsztoj személyi orvosának fia is, tehát a Gorkij capri szalonjában megforduló fiatal orosz értelmiség nagy része.
Bogdanov és társai nekiláttak a bolsevik mozgalom értelmiségi alapjainak letételéhez egy, az orosz történelemről és kultúráról szóló forradalmi enciklopédia megalkotásán keresztül. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: „Inkább hagynám magam felnégyeltetni, minthogy egy ilyen mű kiadásában, vagy ilyen csoport munkájában vegyek részt” – írta Lenin.
A filozófiai vita lassacskán egyre inkább erőszakosabbá és személyeskedőbbé vált, a szlávkutató Vittorio Strada szavaival harc folyt „a bolsevikok között a valódi, autentikus bolsevik címért”, főként, hogy Bogdanov mindig képes volt anyagi forrásokat gyűjteni a párt számára, Leninnek viszont ez többnyire nem sikerült. A dolgok kezdtek kicsúszni a kezekből, bár Caprin talán még lett volna lehetőség a helyzet rendezésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap