Az FBI-t is bevetette John Lennon kiutasítása érdekében a tőle rettegő Nixon elnök
2021. július 28. 15:21 Múlt-kor
Korábban
Az elnök diadala
A Bevándorlási és Honosítási Szolgálat 1972 márciusában megtagadta, hogy meghosszabbítsák Lennonék vízumát, és elrendelte a kitoloncolási eljárás megkezdését. Mivel az egykori Beatles-tag nem rendelkezett különösebb jogi hatalommal, elsősorban arra törekedtek, hogy az ismertségét növeljék.
1972 februárjában például egy hétig ők töltötték be a híres The Mike Douglas Show házigazdai szerepét. Emellett pedig számtalan rajongó foglalt állást Lennon mellett, tiltakoztak az FBI tevékenysége és a Bevándorlási és Honosítási Szolgálat döntése ellen.
A Plastic Ono Band 1972-es albuma, a Some Time in New York úgy jelent meg, hogy egy petíciót csatoltak hozzá, amelyet a vásárlók kitölthettek és elküldhettek utóbbi szervezetnek. Olyan híres emberek is kiálltak Lennonék mellett, mint Bob Dylan, aki egy nyílt levélben fogalmazta meg, hogy a párosnak maradnia kellene.
Ám a különböző kormányzati intézkedések, párosítva a megfigyelésekkel, tulajdonképpen célt értek, mivel Lennon 1972 májusában nyilvánosan bejelentette, hogy a republikánus konvenció idejére felfüggeszti a részvételét a különböző tiltakozásokon.
A republikánusoknak ugyanis az volt a félelme, hogy a zenész „követi” a rendezvényeiket, vagy párhuzamosan ugyanoda hirdet meg nagyszabású koncerteket vagy sajtóeseményeket, hogy ezzel elvonja a figyelmet a párt kampányától.
1972. november 7-én Richard Nixon megnyerte a választásokat, ráadásul az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb arányú győzelmét aratta. Bár a demokrata párti ellenfele, George McGovern szimpatizált Lennonék békepárti eszméivel, ezeket Nixon csapata sikeresen fordította ellene, és úgy állította be a jelöltet, mint aki szimpatizál a szélsőbaloldali eszmékkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap