Az erkölcsös magyar polgárlányok és a polsztri: hétköznapi szex a XIX. században
2020. május 10. 08:29 Katona Csaba
Korábban
Lowetinszky naplója
Kalandozásunkat zárjuk egy századvégi példával. Lowetinszky János József (1866–1935) vasúti tiszt jószerivel egész életén átívelő naplófolyamát Balogh János Mátyás levéltáros tárta fel. Lowetinszky onnantól kezdve, hogy 14 éves korában egy prostituált ölében először lelt gyönyörre, élénk szexuális életet élt.
Naplójában rendre feljegyezte, ha üzekedései során orgazmusa volt (ezt K betűvel = kéj) jelölte, de azt is, ha önmagának okozott örömet (Ö, Önft, Önfrt = önfertőzés), és azt is, ha spontán került sor minderre (Mg, Mgsm, Mgmls = magömlés).
Nehéz úgy felütni Lowetinszky naplóját, hogy ne fussunk bele rögvest félreérthetetlen esetekbe és szituációkba. Itt van például 1883 májusa: „este az őrhelyre, egy kéjlányt nyomkodtam meg /1 K/”. Vagy 1890 márciusa: „Elmenve, egy csinos K. L. [kéjleány, prostituált] fogott meg, azzal lakására, egész szentimentáliskodás (K.).”
Az ugyanezen év májusában megesett történetről viszont már többet tudunk meg tőle: „Később kijött Marer volt szolgálója (N. Mari), azzal beszélgettünk, aztán az erdőn át elkísértem őket, mert még egy asszony volt vele, a sűrűbb helyen leültettem az egyiket, s a másikat virágot szedni hívtam, kevés ellenkezés után megadta magát (K.).”
Az erkölcstelen Budapest
Ha hozzávesszük, hogy a századfordulón köztudott, hogy a Balkánra irányuló „export” révén a rosszleányok közkeletű neve „vengerka”, azaz „magyar nő” volt, hogy az utcai lányokról Tábori Kornél és Székely Vladimir 1909-ben napvilágot látott írása, Az erkölcstelen Budapest azt állapítja meg, hogy „sehol Európában nem olyan olcsó a nő, mint nálunk, Pesten”, akkor még egyértelműbbé válik, hogy a polgári miliő mögött azért rendesen működtek az ösztönök.
Amelyeknek engedve a fővárosba látogató a „szép női testeknek olyan tömegét kapja, amit például Párisban tízszer annyiért is alig kap”. Nem véletlen, hogy az alábbi apróhirdetéshez hasonlókkal volt tele minden lap: „Erős, 25 éves fiatalember, aki ötig is tud számolni egy éjszaka, gazdag barátnőt keres. A kor mellékes.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap