Az elsüllyeszthetetlen nő túlélte a Titanic, az Olympic és a Britannia hajószerencsétlenségét is
2021. november 6. 12:39 Múlt-kor
Mennyi az esélye annak, hogy valaki három óceánjáró katasztrófájánál is jelen legyen, és annak ellenére, hogy nem tud úszni, mindhármat ép bőrrel megússza? Pontos számadatokkal talán még a matematikusok sem tudnának szolgálni, annyit azonban különösebb számolás nélkül kijelenthetünk: nem túl nagy. Violet Jessop viszont azon ritka kivételek közé tartozik, akinek ilyen mértékű szerencse adatott. Kérdés persze, hogy áldottnak vagy inkább elátkozottnak tekinthetjük-e a stewardessként és ápolónőként is dolgozó Violetet, akinek utaslistán való szereplése egy idő után szinte garanciát jelentett a hajószerencsétlenségre.
Korábban
Bújtatott szépség
William Jessop az 1880-as évek közepén szokatlan döntésre szánta el magát. Írországból Argentínába utazott, hogy a dél-amerikai országban letelepedve juhtenyésztésbe kezdjen. Nem sokkal később menyasszonya, Katherine Kelly is követte, és miután összeházasodtak, 1887-ben megszületett első gyermekük, Violet. A lány 16 éves volt, amikor édesapja egy műtétet követően elhunyt.
A csonka család ezután költözött Angliába, Violet egy londoni leánynevelő intézetben kezdett el tanulni. Amikor a királyi család leveleit szállító hajókon stewardessként tevékenykedő édesanyja is beteg lett, otthagyta az iskolát. Mivel a családnak sürgősen pénzre volt szüksége, a lány elhatározta, hogy édesanyja nyomdokaiba lépve elszegődik egy hajóra.
A fiatal, magas, csinos, szürkéskék szemű lánynak nem volt könnyű dolga, attraktív kinézete ezúttal hátrányt jelentett, tekintve, hogy a stewardessek túlnyomó többsége középkorú nő volt. Egyik interjúján kertelés nélkül vágták a szemébe: azért nem veszik fel, mert vonzó külseje komoly gondokat okozhatna a legénységgel és az utasokkal való kapcsolatában.
Violet az idősebb hölgyek öltözetébe bújt, a sminkelést is elhagyta. Így már 1908-ban megkapta az első munkáját a királyi postaszolgálat hajóján, az Orinocón, néhány évvel később pedig (miközben megjárta a Majesticet is) már az RMS Olympicen dolgozhatott. Az Olympic egyike volt a transzatlanti utasszállítás elsőbbségéért a Cunard nevű vállalattal versengő White Star Line brit hajózási társaság megrendelésére a XX. század elején legyártott három fényűző óceánjárónak.
Violet lenyűgözőnek találta a hajót, áradozott is róla: „Minden alkalommal elfogott az izgalom, amikor beléptem az Olympic káprázatos magánlakosztályaiba, és rápillantottam az Adams, a Regency, a Dutch, a Georgian és a többi terem csodálatos faszerkezetére és fényűző, selyemmel bevont bútorzatára”. Egy évet szolgált az óceánjárón, és ez elég volt arra, hogy az egyik utastól házassági ajánlatot kapjon. A hajó hatodik útján, 1911. szeptember 20-án bekövetkezett Violet első balesete: az Olympic az Anglia déli partjainál található Wight-sziget közelében összeütközött a HMS Hawke-kal.
A két hajó egymás mellett haladt az angol szárazföldet és a Wight-szigetet összekötő szorosban, a Solentben, amikor az Olympic jobbra fordult, ez pedig annyira váratlanul érte a Hawke kapitányát, hogy nem tudta kikerülni az ütközést. Bár az Olympic hajótestén két nagy lyuk is keletkezett, az ütközésnek nem voltak halálos áldozatai, sőt még csak súlyos sérülés sem történt, és az óceánjáró segítség nélkül visszatért Southamptonba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap