Az autóknál a jövő technikája érdekelte jobban „Rakétás Fritzet”, az Opel-család különcét
2021. április 8. 07:32 Múlt-kor
Korábban
„Rakétás Fritz”
Fritz von Opel egy olyan családba született, ahol kódolva volt az affinitás az újra, az addig ismeretlen meghódítására. A rakéták iránti érdeklődése egy viszonylag rövid periódusban – az 1920-as évek végén – bontakozott ki, ezalatt az idő alatt viszont olyan kísérleteket végzett, amelyek a 20. századi aviatika és űrkutatás területén megkerülhetetlen tényezőkké váltak.
Max Valierrel és Friedrich Sanderrel együtt kiváló csapatot alkottak: előbbi fizikai tanulmányai révén a tudományos hátteret képviselte, míg utóbbi pirotechnikus mérnökként a gyakorlati tudnivalókban jelentett óriási segítséget Fritz számára.
Az Opel család biztos anyagi bázisa nélkül persze ezeket a projekteket nem lehetett volna megvalósítani, noha Fritz von Opel szerepe közel sem merült ki „mecénás” mivoltában.
Elsőként a rakétameghajtás ötletét az autógyártás területén alkalmazták, hiszen neki személyesen az egyik elsődleges feladat az eladások növelése volt, amit – többek között – az autóversenyeken való sikeres szereplésektől (és az ezzel járó felhajtástól) remélhettek.
Az első RAK (rakétameghajtású) modellt 1928. március 15-én tárták a világ elé, és a 75 km/h-s sebesség egyértelműen sikerként volt elkönyvelhető a tervezői csapat számára. További változtatásokat követően (többek között az sem volt mindegy, hány szilárd tüzelésű rakéta hajtja a gépeket) előálltak a RAK2 és a RAK3 modellekkel is, előbbi a 230 km/h-s, utóbbi pedig – a világrekordon tovább javítva – 254 km/h-s sebességet érte el. Nem véletlen, hogy ekkorra már a Hannoverben zajló eseményen nem kevesebb, mint 20 000 néző vett részt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap