Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
2019. január 31. 18:57 Múlt-kor
A 15. és 16. század fordulóján megkezdődött gyarmatosítás olyan mértékben csökkentette a kontinens lakosságát, hogy az már a Föld klímáján is észrevehető nyomot hagyott.
Korábban
Jelentős lehűlés
A következtetésre a University College London kutatói jutottak. Az európai betelepülés következtében hatalmas területen hódította vissza a gyors növésű erdő a korábban emberek által művelt földeket. A növények annyi szén-dioxidot vontak ki a légkörből, hogy a levegő hőmérséklete észrevehetően csökkent. E lehűlést a történelem „kis jégkorszak” néven ismeri, és Európában igen jól dokumentált hatásai voltak a kora újkorban: Angliában a Temze folyó rendre befagyott télen, maguk a telek pedig a kontinens számos részén olyan hosszúra nyúltak, hogy az erdők vadállatai természetes élelem híján az emberek településeire merészkedtek.
„Az amerikai őslakosok nagy kihalása elegendő irtott terület elhagyásához vezetett ahhoz, hogy a bekövetkező földi szénfelvétel érzékelhető hatással volt mind a légköri szén-dioxidra, mind a globális felszíni hőmérsékletre” – írja Alexander Koch és csapata a Quaternary Science Reviews című lapban megjelent tanulmányukban.
Mit mutat ki a tanulmány?
A csoport összevetett minden elérhető adatot és becslést arról, mennyi ember élhetett az amerikai kontinensen az európaiakkal való 1492-es első kapcsolatfelvételt megelőzően. Ezután megvizsgálták, hogyan változtak a számok az elkövetkező évtizedek során, ahogy a kontinenst végigpusztították a behurcolt betegségek (himlő, kanyaró, stb.), a háborúk, a rabszolgaság és a társadalmi összeomlás.
A tudóscsoport becslése szerint a teljes kontinensen mintegy 60 millió ember élhetett a 15. század végén (a világ lakosságának körülbelül 10%-a), ez a szám pedig mindössze 100 év alatt öt-hat millióra esett vissza. Azt is kiszámolták, az őslakosok által addig művelt föld mekkora része vált kihasználatlanná, és hogy mekkora hatása lehetett annak, hogy ezt a földet visszahódította az erdő, illetve a szavanna.
A szóban forgó földterület mintegy 56 millió hektárra rúg, azaz körülbelül a mai Franciaország területének felel meg. Ahogy telt az idő, a növényzet általi visszahódítás annyi szén-dioxidot vonhatott ki a levegőből, hogy az üvegházhatású gáz légköri koncentrációja 7-10 ppm-mel (az adott gáz molekuláinak száma a légkör minden egymillió molekulájában) is csökkenhetett.
„Modern kontextusba helyezve – évente körülbelül 3 ppm-nyi fosszilis üzemanyagot égetünk el. Tehát igen nagy mennyiségű szénről van szó, amely ki lett kiszippantva a levegőből” – magyarázta Mark Maslin professzor, társszerző. „Markáns hűlés látható abban az időben, amelyet 'kis jégkorszaknak' nevezünk, és az az érdekes, hogy láthatjuk, hogy a természetes folyamatok is adnak egy kis lehűlést, de a teljes hűlés eléréséhez – amely a természetes folyamat kétszerese volt – muszáj jelen lennie ennek a népirtás által előidézett szén-dioxid-csökkenésnek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.