Az alkimistától az „éjjeli emberig” – tíz szakma, amely eltűnt a történelem folyamán
2018. december 16. 08:10 Múlt-kor
Napjainkban sokan aggódnak amiatt, hogy választott szakmájukra vagy munkájukra megszűnik a kereslet, vagy a technika fejlődésével feleslegessé válik. A történelemre visszatekintve számos példát találhatunk olyan munkakörökre – mind rengeteg tanulást igénylőkre, mind a legelesettebbek utolsó kapaszkodási lehetőségeire – amelyek mára eltűntek. Az alábbiakban felsorolásra kerül tíz olyan állás, amely ma már nem létezik.
Korábban
Alkimista
A középkori tudomány egyik vezető feltételezése (amelyet a legtöbben igazságnak tartottak) az volt, hogy a megfelelő módszerrel egyszerűen átváltoztathatók az anyagok más anyagokká – ez volt az alkímia „tudománya”. A legtöbben azt kutatták, hogyan lehet a mindennapokban előforduló anyagokból, például ólomból aranyat vagy ezüstöt készíteni (ehhez a legtöbben a legendás „bölcsek kövét” keresték), de gyakori volt a halhatatlanságot biztosító anyagok keresése és a mindennemű mérgezéstől megvédő szer (mithridátum) előállítására való törekvés is.
A középkor és a kora újkor számos természettudósát foglalkoztatta az alkímia, mint például a puskapor receptjét leíró Roger Bacont, vagy a foszfort felfedező Hennig Brandot, illetve Roger Boyle-t, de a tudomány más területén is nagyot alkotókat, mint Isaac Newtont is. A 17. századtól a tudomány egyre jobb ismeretekkel bírt az anyagok működését illetően, és a sokszor legendákkal és valótlanságokkal átszőtt alkímiát felváltotta a szigorúan empirikus alapú kémia tudománya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A közönség részéről is kritika érte Seurat, a pointillizmus nagymesterének képeit
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap