Az alkimistától az „éjjeli emberig” – tíz szakma, amely eltűnt a történelem folyamán
2018. december 11. 18:41 Múlt-kor
Korábban
Gályaevezős
Talán az egyik legnehezebb munka a történelemben a gályák evezőseié volt: az ókorban és a középkorban egyaránt használt evezősoros hajókon akár ezren is evezhettek egyszerre, ami kedvezőtlen szélirány vagy szélcsend esetén is nagy sebességet tett lehetővé. A nagy tengeri hatalmaknak sokszor a rabszolga-munkaerőhöz kellett nyúlniuk, hogy legyen elég evezősük flottáikhoz, vagy más módon voltak kénytelenek embereket a fedélközbe kényszeríteni. A Velencei Köztársaság fénykorában például gyarmatai – mint Kréta vagy Ciprus – lakosait kötelezte gályáin való szolgálatra. Ezt a helyiek a legváltozatosabb módokon igyekeztek elkerülni – ha valaki például papnak tanult, akkor mentesült a kötelezettség alól, de pénzben is megváltható volt a gályaszolgálat. Ennek eredményeképpen a legszegényebbekre lett hárítva a kimerítő munka, és gyakorta kellett a velenceieknek is rabszolga-munkaerőt alkalmazniuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap