Az 1894-es pestisjárvány idején a britek egyszerűen lerombolták Hongkong nyomornegyedét
2020. április 28. 18:11 Múlt-kor
Mialatt a világ számos nagyvárosához hasonlóan Hongkongban is szinte megállt az élet, a különleges státuszú metropolisz Sheung Wan kerületében igen sötét emlékek is előtörtek. Csaknem 130 évvel ezelőtt itt volt a város történelmében előfordult egyik legsúlyosabb járvány epicentruma, és napjainkban is rávetül ennek árnyéka.
Korábban
Embertelen körülmények
1894-ben a kikötőváros Nagy-Britannia gyarmata és egyik legfontosabb kereskedelmi központja volt. Emiatt nagy számban költöztek a városba Kína más részeiről munkások.
E csaknem 200 000 ember elsősorban Sheung Wanban rendezkedett be, amely akkor a Tai Ping Shan nevet viselte. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a britek már 1840 óta csak ide engedték költözni a kínaiakat, hogy a város többi részen saját fejlesztéseiket vigyék véghez.
A mindössze 1,3 négyzetkilométer területű városrész igen zsúfolt volt, egész családok laktak szinte egymás hegyén-hátán, sokszor állataikkal – disznókkal, borjakkal – egy helyiségben, utóbbiakat sokszor helyben is ölték le.
E viszonyok éles kontrasztban álltak a város európai lakóinak körülményeivel, akik közül sokan a „Csúcsnegyed” (Peak District) néven ismert kerület stukkóval díszített palotáinak hatalmas füves gyepjein töltötték szabadidejüket.
A kínai negyed valóságos időzített bomba volt járványügyi szempontból, és 1894 elején be is robbant: a begyújtó szikra a bubópestis volt. A baktériumnak nem csupán termékeny táptalajt nyújtott a kerület, de miután egyszer elszabadult, lehetetlennek bizonyult kordában tartani.
A láz, a testen megjelenő sötét duzzanatok, az önkívületi állapot és a nyelv elfeketedése csupán néhány tünetét jelentette a borzalmas betegségnek, amely egyes becslések szerint 90 százalékos halálozási arányt is elért a város kínai lakossága körében. A betegség felbukkanása ezen felül ráadásul tovább mélyítette a szakadékot a nyugatiak és a kínaiak között, növelve a két kultúra kölcsönös bizalmatlanságát és ellenségeskedését.
Habár a betegséget valójában bolhák hordozták, a megbetegedésekért hamar a kínai etnikumú bevándorlókat tették meg bűnbakká. A „megoldás” szinte adta magát: a bevándorlónegyed „megtisztítása” a betegektől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap