Átadták a korszerűen felújított mosonmagyaróvári várat
2021. június 9. 10:29 MTI
Átadták kedden a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram részeként 1,7 milliárd forintból megújult mosonmagyaróvári várat - tájékoztatott Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Korábban
„Egy nagyszerű vállalkozás befejezését ünnepeljük, amelynek köszönhetően ez a vár csodálatosan megújult” – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi ünnepségen.
Kiemelte: a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram feladata egyrészt az, hogy hitelesen helyreállítsa műemlékeinket, segítségükkel bemutassa múltunkat, másfelől új feladatot találjon az épületeknek, hogy részei lehessenek a 21. század sokszor eltérő igényeket megfogalmazó mindennapjainak.
Az első ütemben 30 műemlék, 18 kastély és 12 vár újul meg országszerte 60 milliárd forintból – mondta a miniszter, hozzátéve: a munka nagy lépésekkel halad, és Mosonmagyaróváron most fontos végállomásra értek.
„Az építkezés, amelynek ezzel az ünneppel a végére értünk, egyszerre szolgálja a múlt bemutatását és a jövő formálását. Az az 1,7 milliárd forint, amelyet a vár felújítására fordítottak, méltó körülményeket teremt itt” – mutatott rá.
A vár története folytonos, ma agrárszakemberek képzésének intézménye, meghatározó szerepet játszik az ország agrárgazdaságának fejlesztésében, hozzájárulva ezzel a vidék megerősödéséhez – hangsúlyozta a miniszter, kiemelve: ma, amikor az ország egyik legfontosabb feladata, hogy egyetemeink is felvegyék a versenyt Európa és a világ legjobb felsőoktatási intézményeivel, nagy szerep hárul majd erre az intézményre is.
Mint fogalmazott, „minden olyan felsőoktatási fejlesztést, amelyet a kormány ígért, akár európai uniós, akár hazai költségvetési forrásból, biztosítani fogjuk.”
Hozzátette, hogy ennek köszönhetően a Széchenyi Egyetem és annak valamennyi része, így a mosonmagyaróvári képzés is jobb feltételek mellett folytatódhat.
„Ha Magyarország helyt akar állni a nemzetek versenyében, különösen nagy gondot kell fordítania az agráriumra és az agrár szakemberek képzésére” – szögezte le Gulyás Gergely.
Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy Mosonmagyaróvár ősi vára újjászületett, új funkciókkal bővült, és a városnak továbbra is igazodási pontját és identitásának részét jelenti.
Az újjászületett vár feladata most tartalommal megtölteni a teret - hangsúlyozta, hozzátéve: ez a vár mindig szolgált, hol a védelemért, hol a tudásért, most a szórakozásért és a kikapcsolódásért is, de a tudásban hozzáadott szerepe is egyre inkább felértékelődik majd.
Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos felidézte, hogy a négy és fél évtized után megújult, helyreállított vár, amelynek turisztikai vonzerejét is fejlesztették, több építési periódusban épült.
A legrégebb óta fennálló délnyugati rész gótikus stílusú, innen egy különleges lelet is előkerült, egy gótikus kőcímer, amely egyedülálló a magyar emlékanyagban – közölte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap