Arábiai Lawrence tragikus halála után merült csak fel a bukósisakok kötelezővé tétele
2022. október 31. 08:57 Múlt-kor
Korábban
A bukósisak győzelme
A hadsereg lépésével Cairns küldetése még nem ért véget, hiszen így már volt megfelelő statisztikai bázisa az összehasonlításhoz.
1943-ban egy következő tanulmányban azt mutatta ki, hogy a bukósisak viseletével 75%-kal csökkenthető a koponyatörések száma abban az esetben, ha valaki fejsérülést szenved egy motorbalesetben.
Végül pedig rámutatott arra, hogy a bevezetés eredményeképpen a havi 200 főről ötvenre esett vissza a halálesetek száma.
A csehszlovák emigráns haderő motoros alakulata Angliában a második világháború idején. Mint látható, rájuk is vonatkoztak a brit hadseregben 1941-től érvényes szabályok a bukósisak kötelező viselésére.
Annak ellenére, hogy Cairns eredményei Nagy-Britanniában már a negyvenes években bárkit meggyőzhettek arról, hogy a bukósisak viselése életeket menthet, a képviselőházban csak 1973-ban szavaztak arról, hogy kötelezővé tegyék a viselését a motorosok számára.
A kötelezővé tétel körül sajátos vita bontakozott ki:
Enoch Powell, a kor talán legmegosztóbb brit politikusa úgy érvelt, hogy az egyén felelősségének és szabadságának a megtartása sokkal fontosabb, mint a halálesetek elkerülése. (Hasonló viták előzték meg a biztonsági öv kötelező bekötését is 1983-ban).
Cairns már nem érhette meg a bukósisak kötelező viseléséért folytatott harcának végső sikerét, mivel 1952-ben, mindössze 56 évesen, rákban elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.