Anasztázia Romanov: a XX. század legnagyobb rejtélye

Anasztázia vagy Tatjána?

Az egyik leghíresebb imposztor Anna Anderson volt, aki 1920-ban még ismeretlenként öngyilkosságot követett el egy berlini hídról leugorva. A sikertelen kísérletet követően egy dalldorfi pszichiátriai intézetbe szállították. Az elkövetkező 6 hónapban megtagadta, hogy igazolja személyazonosságát és a kórházi személyzethez sem szólt egy árva szót sem. Amikor végre sikerült szóra bírni a névtelen pácienst, felfedezték, hogy orosz akcentussal beszél. Akcentusa, a testét borító hegek, valamint visszahúzódó magatartása ihlette a kórházi pletykát, miszerint a fiatal nő a lemészárolt Romanov-dinasztia egyetlen megmenekült tagja.

Egy másik beteg, Clara Peuthert volt az, aki először felhívta a figyelmet, hogy a rejtélyes nő biztosan az egyik orosz nagyhercegnő, akinek szökéséről már az újságok is teóriákat gyártottak. Peuthert állítása szerint viszont nem Anasztázia menekült meg, hanem testvére Tatjána, majd a bizonyítás érdekében felkutatott néhány kitelepített orosz arisztokratát. A cári család egykori személyzete és barátai meglátogatták a nőt, akiről ők maguk is azt feltételezték, hogy valóban Tatjána az.

Hiába a barátok és az egykori szolgálók készsége, a nő nem kívánt együttműködni a dologban, súlyos mentális gondokkal küzdve egy rettegő idegroncs volt, aki a látogatások alkalmával takarója alá bújt. A kérdés viszont továbbra is nyitott volt, ugyanis a nő nem is cáfolta és nem is állította, hogy a cári család tagja. A dolog akkor vált még különösebbé, amikor a látogatók családi képeket kezdtek behordani a páciensnek. Velük ugyan nem állt szóba, ám amikor távoztak, a nővéreknek azonosította a képen látható személyeket. Ilyen eset volt Nicholas von Schwabe látogatása is, aki a Romanov-lányok nagyanyjának testőreként szolgált. A férfi egy régi családi képet mutatott a nőnek, aki visszautasította a beszélgetést, viszont később a nővéreknek azt mondta: „az úrnak van egy képe a nagymamámról.”

A rejtély megoldódni látszott, miután a képen felismerte a személyeket, ám hamarosan új irányt adott a történetnek Sophie Buxhoeveden, a nagyhercegnő egykori udvarhölgye, aki szemügyre vette a pácienst és közölte, hogy túl alacsony ahhoz, hogy ő legyen Tatjána. A nő felhördült és közölte, hogy sosem állította, hogy ő lenne Tatjána. Ez volt az első alkalom, hogy személyazonossága kapcsán egyáltalán megszólalt.

Nem csupán Anna Anderson jelent meg, mint lehetséges Anasztázia vagy éppen Tatjána, a világ különböző pontjain bukkantak fel önjelölt Anasztázia Romanovok. Egyikőjük 1920-ban a Szovjetunióban, egy másik imposztor pedig egy fél évszázaddal később és egy földrésszel arrébb, 1963-ban Chicagóban, ám egyikük sem volt annyira hihető jelölt, mint a berlini intézetben kezelt Anna Anderson. Amikor a nő elhagyta a berlini kórházat, lesifotósok hada várta, hogy igazolja személyazonosságát. A dinasztia pusztulása óta, a kommunisták elől menekülve elárasztották Európát az orosz arisztokraták, ez volt Anderson szerencséje, ugyanis egyiküknél lelt menedékre, annak ellenére, hogy Anasztázia egykori dajkája és egyéb szolgálók is állították, hogy a nő nem Anasztázia.

Az eset odáig fajult, hogy 1927-ben bírósági tárgyalásra került sor, Gleb Botkin, a személyzet egyik tagjának fia ügyvédet fogadott, hogy bizonyítsa a nő származását. A Romanov család rokonai azonnal felléptek az ügyben és 32 évig pereskedtek Anderson ellen. Akkoriban már senki, még a kivégzőosztag sem tudta, hol égették el pontosan a tetemeket, viszont test nélkül nem bizonyítható a halál sem. A rejtély új irányt vett, amikor a nő és Anasztázia arcát antropológusok és Dr. Otto Reche, kriminológus is összevetette. Rehce kijelentette, hogy ilyen mértékű megegyezés nem lehetséges két ember arca között, hacsak nem azonos a két személy vagy nem ikrekről van szó.

Anasztázia holtteste

1970-ben a bíróság úgy döntött, hogy nincs használható bizonyíték arra, hogy Anderson maga a nagyhercegnő, ráadásul a nőt Franziska Schanzkowska néven azonosították. Franziska Schanzkowska egy lengyel gyári munkás volt, aki röviddel azután bukkant fel Berlinben, hogy Lengyelországból eltűnt. A lengyel nőt állítólag őrültnek nyilvánították miután megsérült a tűzben, amely a gyárban ütött ki. A munkahelyi baleset megmagyarázza a testén lévő hegeket is, ugyanúgy, mint furcsa viselkedését. Később a nő hozzáment egy férfihoz, aki Anasztáziaként azonosította, majd Anna Anderson 1984-ben meghalt.

1979-ben megtalálták a Romanovok sírját, viszont az információt egészen a Szovjetunió felbomlásának évéig, 1991-ig nem hozták nyilvánosságra, mivel két holttest még hiányzott. Az egyikük a kis cárevics Alexej, aki vérzékenységtől szenvedett, a másik pedig a négy lány egyike, akár Anasztázia is lehetett. 2007-ben a helyszínhez közel, további két maradványra bukkantak, a DNS-vizsgálatok alapjának Alexejére és Marijáéra, majd Anasztáziát is azonosították a korábbi maradványok között, így végleg lezárult a XX. század nagy rejtélye.

1. A Romanov-ház felemelkedése és bukása
2. Anasztázia vagy Tatjána?

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód

• Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
• Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
• Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
• Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
• Megérdemelték a kitelepítést a németek?