Amikor fából készült bombázókkal szabadított ki francia ellenállókat a brit légierő
2022. május 16. 18:01 Múlt-kor
Korábban
Szökés a rabságból
Az amiens-i börtönből végül összesen 258 fogoly oldott kereket. Az ellenállás készült a szövetségesek támadására, így a környéken számos ruhát, valamint Gazogen meghajtással működő járművet rejtettek el. Utóbbi a fa elégetésével nyert gázzal működő járműveket jelent, amelyekre azért volt szükség, hogy ne hívják fel magukra a német hatóságok figyelmét.
A menekülő foglyok dolgát megkönnyítette, hogy az őrök a bombatámadás során hasra vetették magukat, míg a szökevények értelemszerűen igyekeztek minél gyorsabban elhagyni a helyszínt. Mivel a támadás dél körül történt, a lebombázott étkezőben is számos őr tartózkodott.
A rabok között lévő hivatásos betörőknek és kasszafúróknak még arra is akadt idejük, hogy a Gestapo helyi irodáját és széfjét feltörjék, és az ott található iratokat megsemmisítsék.
Az amiens-i börtön a támadás után
A menekülők számos utat találtak. Egyesek német egyenruhába bújtak, amelyet az őrökről szedtek le. Ketten egy közeli templomba menekültek, ahonnan szerzetesnek öltözve jutottak ki. Sokan húzták meg magukat egy közeli klinika hullaházában is. Hárman pedig egy közeli bordélyházban kerestek menedéket egy olyan szobában, amely mellett akkor éppen a német vendégeket „szolgálták ki”.
De akadt olyan is, aki szándékosan nem használta ki az alkalmat. Dr. Mans, aki az abbeville-i ellenállók vezetője volt, úgy döntött, hogy a körülmények arra kötelezik, hogy eleget tegyen az orvosi esküjének, ezért a helyszínen segített a sérülteknek. A háború hátralévő részét munkatáborban töltötte.
A börtönből összesen 258 fő szökött meg, de többségük, 179 fő köztörvényesnek számított, és csak 29 fő volt a politikai foglyok száma. A maradék ötven fő az ellenállás tagja volt, noha a börtönben összesen 180 ellenállót őriztek. A német őrség húsz halottat és hetven sebesültet veszített, de a foglyok közül is meghalt 94 ember, a sérültek száma pedig 92-re rúgott.
Georges Blind francia ellenálló 1944. októberi kivégzésének rekonstrukciója
Bár a Jerikó hadműveletet sikernek tekinthetjük, az akció utólagos megítélése nem ennyire egyértelmű. A megszökött foglyok közül 182-t hamarosan ismét elfogtak. Utóbb az is kétségesnek tűnik, hogy valóban kérte-e a francia ellenállás a brit légierő segítségét, ennek nyomát ugyanis a történészek nem találták meg. Nem kizárt, hogy az egész akció csak arra szolgált, hogy a német elhárítás figyelmét elterelje egy sokkal nagyszabásúbb vállalkozásról, a D-napról.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 19:05
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 17:05
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban 16:06
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken 14:18
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen 11:24
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth 09:50
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya 09:05
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője tegnap