Amikor Bánky Vilma lábai előtt hevert Hollywood és az egész némafilmes világ
2019. március 18. 12:09 MTI
Huszonnyolc éve, 1991. március 18-án halt meg Bánky Vilma, a némafilm korszakának egyik legnagyobb hollywoodi sztárja. Amikor 1928-ban férjével Magyarországra látogatott, Budapest felbolydult, az újságírók és a kísérők hadától szinte lépni sem tudtak, a rajongókat csak harminc rendőr volt képes féken tartani.
Korábban
Koncsics Vilma néven 1898. január 9-én született a Tolna megyei Nagydorogon tisztviselő családban. Vilma már a fővárosban végezte a kereskedelmi iskolát, majd gépírónőként kezdett dolgozni. Érdekelte a színi pálya is, munka mellett szerzett filmszínésznői képesítést a Bolváry Géza és Mattyasovszky Ilona által vezetett Star Filmiskolában. A Tavaszi szerelem című némafilmben állt először kamera elé, s noha csak néhány jelenete volt, máris Németországba hívták, 1919-től játszott német, magyar és osztrák filmekben.
Élete 1925-ben vett fordulatot, amikor a friss tehetségeket kereső hollywoodi filmcézár, Samuel Goldwyn Budapestre látogatott. Bánky Vilma nevét és arcát már ismerte, s az első személyes találkozó után már szerződtette is. Az ifjú tehetség Amerikába érkezését hatalmas, Magyar Rapszódia címet viselő reklámkampány előzte meg, az Egyesült Államokat elárasztották az új csillagot ábrázoló plakátok, nevét neonfények villogták, arca képeslapokon és újságok címlapján szerepelt. A stúdió félmillió dollárra biztosította, repülőre nem ülhetett, lóra csak sétalovagolás céljából, s megtiltották, hogy arcát és alakját engedély nélkül rögzítsék.
Már első tengerentúli filmje lázba hozta a közönséget, ettől fogva nem volt nála ragyogóbb sztár. A kor nagy hősszerelmese, Rudolph Valentino ragaszkodott hozzá, hogy Bánky legyen partnere A sejk fia című filmben, amelyet Budapesten is hónapokig telt házakkal vetítettek. Számos filmben Ronald Colman oldalán játszott, kettősük népszerűségével csak Greta Garbo és John Gilbert párosa vetekedett. 1927-ben ment férjhez kollégájához, Rod la Rocque-hoz, a Goldwyn által szervezett esküvőhöz hasonló fényes eseményt addig ritkán láttak Hollywoodban. A házasság jól sikerült, la Rocque 1969-ben bekövetkezett haláláig tartott. Amikor 1928-ban a házaspár Magyarországra látogatott, Budapest felbolydult, az újságírók és a kísérők hadától szinte lépni sem tudtak, a rajongókat csak harminc rendőr volt képes féken tartani.
A hangosfilm megjelenésével Bánky csillaga leáldozott: angolul nem beszélt tökéletesen, akcentusa erős, hangja viszont gyenge volt. Két hangosfilmet még leforgattak vele, ezek kudarca után szerződését nem újították meg - a stúdió ezt úgy kommunikálta, hogy "Miss Bánky a teljes visszavonulás gondolatával foglalkozik". Férjével ezután a Broadway egyik színházában léptek fel sikerrel, Bánky 1933-ban játszotta utolsó szerepét. Ezután jobbára férje szépen alakuló karrierjét egyengette és ingatlanokkal foglalkozott. Hollywoodi háza mindig nyitva állt az óhazából érkezők előtt, ismertségét, befolyását felhasználva igyekezett segíteni a tengeren túlra került magyarokon - Molnár Ferencen, Bús-Fekete Lászlón, Lengyel Menyhérten. Az 1950-es években került ismét az újságok címoldalára mint profi golfjátékos, s még nyolcvanévesen is aktívan golfozott. 1991. március 18-án, 93 éves korában halt meg egy hollywoodi kórházban, neki is van csillaga a hollywoodi Hírességek Sétányán.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Szovjetunió](/ih0Ax/label/.cut-640x400/28.jpg)
Szovjetunió
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- A szimbólumokra is nagy gondot fordítottak a Barbarossa hadművelet megtervezői
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- A harctéren remekül, a politikában viszont rosszul teljesített Zsukov marsall
- Kis híján a világűrben ragadt az első női űrhajós
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap