Amikor a britek megpróbálták télvíz idején elrabolni George Washingtont
2022. március 27. 15:52 Múlt-kor
Korábban
A britek támadása
A támadás kitűzött időpontja 1780. február 8-a lett volna, ám egy erős hóvihar elsöpörte a britek terveit. Knyphausen nem volt hajlandó sokat várni, ezért február 10-én, miután nem esett a hó, a következő estére kiadta a parancsot a támadásra.
A csapat, amely több mint száz lovasból és egy gyalogos ezredből állt, átkelt a befagyott Hudson folyón, és Paulus Hook felé vette az irányt. Közben Simcoe-nak az a feladat jutott, hogy egy elterelő támadást bonyolítson le a rendelkezésre álló emberekkel.
Eleinte nem járt sikerrel, mert a mély hó miatt nehezen jutott előre, ráadásul az előzetesen felmért ellenséges őrhelyeket üresen találták, így nem alakult ki tűzharc. Később mégis sikerült kiprovokálnia, és teljesítve a tervet, visszavonult.
Az üldözésére indult amerikaiakat meglepte azzal, hogy visszavonulás közben váratlanul megfordult, és összecsapott velük, így nagyobb veszteségeket okozott, mint amennyit magának kellett elszenvednie. Emellett még két kisebb brit elterelő hadművelet is indult, kevés sikerrel.
A támadás fő ereje, Birch lovassága, sikeresen átkelt és egyesült a kijelölt ponton. Ezt követően azonban a Hackensack és Morristown közötti úton megakadt az előrenyomulás.
Nagyjából hat-hét mérföldet követően kénytelenek voltak visszafordulni, mert a havazás annyira beborította az utat, hogy lehetetlenné vált a további előrejutás.
Végül a britek feladták a próbálkozást, jelzőrakétákkal üzentek a közeli Elizabethtownban portyázó társaiknak, hogy visszavonulnak. Anélkül, hogy egyetlen puskát elsütöttek volna, az átfagyott katonák visszatértek a kiindulási pontra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap