Amíg lehetett, kettős játszmát űzött Törökország a II. világháborúban
2023. szeptember 13. 14:22 Múlt-kor
Korábban
Merész, részletes ábrándok
Szicília elfoglalását (1943. július-augusztus) és Olaszország invázióját (1943. szeptember) követően a britek egyre komolyabb tervezésbe kezdtek a Balkán-félszigeten folytatandó hadműveletekről, e folyamatból azonban teljességgel kihagyták az amerikaiakat. Churchill – vélhetően későbbi, a Szovjetunióval kapcsolatos stratégiai okokból is – főként az Égei-tenger szigetvilágát vette célba.
Amikor Churchill 1943 folyamán felhozta az Égei-tengeren és a Balkán-félszigeten folytatandó hadműveletek lehetőségét, Roosevelt elzárkózott az elől, hogy Olaszországból térítsenek el csapatokat a célra. A brit War Cabinet azonban még 1942 decemberében arra a következtetésre jutott, hogy az itteni partraszállás sikeréhez vagy Törökország háborúba való belépésére, vagy Olaszország kilépésére van szükség.
Szövetséges csapatok partraszállása Szicílián, 1943 nyarán
Churchill az amerikai elnök elzárkózását követően visszafogottabban érvelt az Égei-tengeri műveletek mellett, hangsúlyozva, hogy azokhoz szigorúan kis létszámú, kommandó jellegű egységekre lenne szükség. Mindeközben azonban saját katonai vezetősége már jóval előrébb járt: a potenciális balkáni partraszállás helyszínét is kinézték már.

Arra jutottak, hogy Jugoszlávia zegzugos, öblökkel teli tengerpartja sokkal jobban védhető a megszálló németek számára, és a helyi partizánok, akikkel a szövetséges csapatoknak együtt kellene működniük, ismeretlen harcértékűek és nem feltétlenül megbízhatók.
Délebbre, Albánia partjainál, nevezetesen Durazzo kikötővárosnál más volt a helyzet: amellett, hogy az Itáliai-félsziget déli részének közelebbi fekvése miatt könnyebben megközelíthető, a kikötő napi 2000 tonnányi rakomány behajózását tette lehetővé.
Sérült és alultáplált szerb csapatok az ellenséges vonalak mögött, 1943. Churchill minél hamarabb partra akart szállni a Balkán-félszigeten is.
Az 1943 novemberére elkészült tervek így előbb Durazzo, majd a főváros Tirana elfoglalását irányozták elő, ezt követően pedig a németpárti bolgár kormány megdöntését, amely reményeik szerint dominóhatást indítana el a félszigeten, Romániát, Magyarországot és az ekkor német bábállam Horvátországot is beleértve.
A Balkán-félsziget lezárásával a német hadigépezet számára szükséges itteni olaj-, réz- és bauxitszállítmányokat is meg szándékozták szüntetni, valamint a már említett török kromitexportot.
A török együttműködés hiánya ellenére Churchill nem adta fel azon tervét, hogy bevonja az országot a háborúba – mind a nyugati szövetségesek, mind a Szovjetunió rendre tiltakozott Ankaránál a németekkel való kereskedelme miatt, a törökök azonban azt állították, titokban lassítják saját kromitkivitelüket Németországba. Ez igencsak kétséges, ugyanis Törökország a fontos nyersanyagért cserébe a német oldalról további katonai felszereléssel gazdagodott a háború során.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Kós Károly és Bánffy Miklós életművét ünnepli a Pesti Vigadó új kiállítása 12:29
- Újabb Munkácsy-alkotással bővült Pákh Imre gyűjteménye 11:28
- Kortárs művészeti különlegességekkel és páratlan platinaékszerekkel készült a BÁV a karácsonyra 09:50
- 35 kilométert autózott a Holdon az Apollo–17 legénysége 08:20
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában tegnap
- Bizalmatlansággal fogadták a szabadságharc vezetői Bem Józsefet tegnap
- Hogyan fogadta az amerikai sajtó az 1. világháború kitörését? tegnap
- Juntája tagjait is lefokozta a puccsal hatalomra került Pinochet tábornok tegnap