2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Akciófilmbe illő jelenetek közepette lovasították meg a svéd koronaékszereket

2018. augusztus 2. 12:55 Múlt-kor

Kedden délben két ismeretlen tettes elrabolta IX. Károly svéd király és felesége, Krisztina királyné strängnäsi katedrálisban őrzött koronáit. A 17. századi uralkodópár ékszerei felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincsnek számítanak a skandináv országban, így bizonytalan, hogy milyen sors vár rájuk a műkincsrablók karmai között.

Strängnäs egy csendes svéd kisváros, nem messze Stockholmtól, a Mälaren tó partján. A legfrissebb adatok szerint mintegy 14 ezer ember lakja, akik főképp a környék nagyobb településein dolgoznak. A város saját bevételeinek nagy részét az ide irányuló turizmusból nyeri, amelyet páratlanul gazdag történelmének köszönhet.

A település 1120-ban tűnik fel először a forrásokban, majd 1336-ban városi kiváltságot nyert IV. Magnus királytól. A középkor során egyházi, kereskedelmi és adminisztratív központtá fejlődő város adott otthont 1523-ban annak gyűlésnek is, amely királlyá választotta a Svédországot európai nagyhatalommá emelő Vasa-dinasztia alapítóját, I. Gusztávot. Strängnäs büszkesége továbbá az 1626-ban II. Gusztáv Adolf által alapított Thomas Gimnázium, amely a skandináv királyság második legrégebbi, máig működő oktatási intézménye.

A városka éke az 1291-ben felszentelt, gótikus stílusban épült katedrális, amely egyben a környék püspöki székhelyeként is funkcionál. A templom történetének egyik legjelentősebb pillanata – a már említett I. Gusztáv trónralépése mellett – az volt, amikor IX. Károly úgy döntött, hogy a katedrálist választja temetkezési helyéül. Az 1611-ben meghalt svéd király, valamint két felesége, az 1589-ben fiatalon (még férje trónra kerülése előtt) elhunyt Mária hercegné és az 1625-ig élő Krisztina királyné sírját ma is megcsodálhatják a Strängnäsba tévedő látogatók.

A király maradványai mellett a templomban, egy üveg vitrinbe zárva kiállították IX. Károly és Krisztina királyné jogarait, országalmáit, valamint temetkezési koronáit is. Az egyik országalmát és a két koronát azonban jelenleg hiába keresné a katedrálisba érkező turista, ugyanis a felbecsülhetetlen értékű koronaékszereket tegnapelőtt akciófilmbe illő jelenetek közepette ismeretlen tettesek elrabolták.

A templom riasztóberendezése július 31-én, dél körül szólalt meg, amikor a tolvajok nemes egyszerűséggel betörték az üveget és megragadták a koronákat. A két tettes ezt követően egy pár – szintén lopott – női kerékpárra pattant és menekülni kezdett. Egy éppen az ebédjét fogyasztó szemtanú később látta őket, amint egy motorcsónak felé szaladnak, majd vízre szállva folytatják a menekülést.

A rendőrök azóta járőrhajókkal és helikopterekkel igyekeznek nyomára bukkanni a tolvajoknak – ezidáig nem sok sikerrel. A nyomozók szerint egy gondosan előkészített, több ember részvételével lebonyolított műkincsrablással és nem egy, a pillanat hevében elkövetett tolvajlással állunk szemben. A tettesek – amennyiben sikerül őket elkapni – hat évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak majd.

A koronaékszerek sorsa azonban sajnos rendkívül bizonytalan. Szakértők szerint pénzben egyszerűen lehetetlen felbecsülni a pótolhatatlan nemzeti kincsek értékét, amelyeket – éppen ismertségükből fakadóan – valószínűtlen, hogy értékesíteni tudnak majd a feketepiacon. Ugyanakkor a rendőrség szóvivője nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a tolvajok megsemmisítik majd a koronákat, ugyanis azokat beolvasztva már könnyedén találhatnak vevőt a kincsekből nyert aranymennyiségre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Strängnäs és katedrálisaIX. Károly sírjaIX. Károly és Krisztina királynéA koronaékszereket őrző vitrin még sértetlen állapotában

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár