Akár az Exodus régészeti nyomaira is bukkanhattak a Jordán mellett

2018. szeptember 27. 18:56 Múlt-kor

Mózes és a negyven évig tartó vándorlás története az ókori izraelita nép legfontosabb eredettörténete volt. Hasonlóan más bibliai epizódokhoz, az Exodus hitelessége is régóta vizsgált témája a történelemtudománynak. Most egy régészeti felfedezés segítheti a jól ismert történet gyökereinek pontosabb megértését.

Korábban

Jézus keresztrefeszítése, valamint Ádám és Éva teremtése mellett valószínűleg a Vörös-tenger vizét kettéválasztó és népét Egyiptomból kimenekítő Mózes története a legismertebb epizód a Bibliában. A Kivonulás – avagy más néven Exodus – az ókori izraelita nép eredetmítosza, amely azt beszéli el, hogy miután a zsidók kiszabadultak az egyiptomi rabszolgaságukból, negyven éven keresztül vándoroltak a vadonban, majd végül a Sínai-félszigeten és az Arab-félsziget sivatagjain keresztül végül kelet felől érkeztek meg a Jordán folyó partjaihoz, amelyen átkelve aztán meghódították az „Ígéret földjét”, Kánaánt.

Az Exodus történetisége – hasonlóan más bibliai epizódokhoz – régóta képezi vita tárgyát a kutatók körében. A rendelkezésünkre álló történeti és régészeti források ugyanis nem támasztják alá sem a zsidóság tömeges egyiptomi tartózkodását, sem az azt követő évtizedes vándorlást. Ugyanakkor számos jel mutat arra, hogy az ókori Izrael királyságának és a zsidó nép történelmi gyökereit leginkább helyben, a kánaániták között kell keresnünk.

Mindazonáltal a történészek mégsem vetik el teljes egészében az Exodusban foglaltak hitelességét. Bár a történet valamikor a zsidók babiloni fogsága idején (Kr. e. 6. század) nyerte el ma ismert formáját, annak különböző elemei valós – egymástól időben és térben távol eső – történelmi eseményeket rögzíthettek, amelyeket aztán a népi emlékezet formált az idők folyamán egy koherens eredetmondába. (Egy ilyen elmélet szerint például az egyiptomi elnyomás története a Kr. e. 2. évezredre nyúlik vissza, amikor a fáraók fennhatóságuk alá vonták Kánaánt.)

Hasonlóképp elképzelhető, hogy a vándorlás és akár maga a törvényhozó-megváltó Mózes személye is valós alapokra nyúlik vissza, amelyek aztán különféle mitikus motívumokkal keveredve olvadtak bele az Exodus történetébe. A kutatók lelkesedése ezért időről időre újra fellobban, amikor egy-egy olyan forrás vagy régészeti lelet kerül elő, amelyet kiválóan be lehet illeszteni a bibliai keretekbe.

Bár még nem bizonyos, de elképzelhető, hogy ilyen felfedezést tett a közelmúltban egy izraeli, amerikai, kanadai, ausztrál és kínai kutatókat is tömörítő régészcsoport. A Jordán folyó mentén, Jerikótól északra bukkantak rá egy ókori település maradványaira, amelyet Khirbet el-Mastarah névre kereszteltek. A lelőhelyen kisebb és nagyobb kör alakú építmények falai, valamint edénymaradványok kerültek elő. Utóbbiakat a késő-bronzkor, illetve a korai-vaskor idejére (Kr. e. 1400-1200) keltezték, amely időszak egybeesik az Exodus utolsó szakaszának, az izraelita törzsek honfoglalásának hagyományos datálásával.

A régészek számára érdekes volt, hogy az edénymaradványok kivétel nélkül a falakon kívül kerültek elő, ami arra enged következtetni, hogy az építmények valójában nem az emberek, hanem az állatok elszállásolására szolgáló karámok lehettek. Mindezt összehasonlítva a beduin nomádok életmódjával, azt valószínűsítik, hogy a települést szintén egy nomád nép tagjai létesíthették, akiknek tagjai sátrakban éltek a most talált építmények mellett.

Mivel a régió a vizsgált korszakban meglehetősen ritkán lakottnak számított, egy ilyen nomád település felbukkanása a kutatók szerint valószínűleg egy külső, behatoló népcsoporthoz köthető. Mindez pedig kiválóan illeszkedik az Exodusban rögzített történethez, amely szerint az izraeli törzsek kelet felől, a Jordánon átkelve hódították meg Kánaánt.

A régészek azonban egyelőre csak óvatos feltételezéseket fogalmaztak meg, lévén az építmények korát egyelőre nem sikerült meghatározni. A jelenleg is zajló laboratóriumi vizsgálatok eredményei révén azonban hamarosan már pontosabb adatok állnak majd rendelkezésre. Amennyiben pedig Khirbet el-Mastarah valóban a Kr. e. 13. században létesült, úgy egy újabb bibliai epizód történelmi gyökereihez kerülhetünk közelebb.