Ágyban, párnák közt halt meg A keresztapa alakját ihlető Frank Costello
2019. november 14. 17:59 Múlt-kor
Korábban
Egy új rend születése
Maranzano és Masseria ekkor éppen háborúra készült egymás ellen: Masseria próbálta kiterjeszteni hatalmát a többi New York-i olasz maffiacsaládra, és 10 000 dollár védelmi pénzt követelt Maranzano érdekeltségeitől.
A kibontakozó konfliktus a „castellamarei háború” néven vonult be a történelembe, Maranzano olaszországi származási helyére utalva.
Maranzano az „ifjaktól”, azaz Costellótól és Lucianótól kért segítséget Masseria törekvéseinek megállításához. A két fiatal maffiózó egyezséget kötött vele: megfogadták, hogy minden támogatást megtagadnak Masseriától, ha cserébe biztosak lehetnek abban, hogy Maranzano megöleti a törtető vezért.
Joe Masseria néhány héttel később látványos leszámolás keretében vesztette életét egy Coney Island-i étteremben, Maranzano pedig nyeregben érezte magát: kijelentette, immár ő a „capo dei capi”, azaz a főnökök főnöke New Yorkban.
Costello és Luciano azonban nem gondolta komolyan a Maranzano alá való betagozódást – egyszerűen felhasználták a „régi rend” egyik hívét, hogy eltüntesse útjukból a másikat.
Masseria halála után nem sokkal Luciano két bérgyilkosa magát adóhatósági ügynöknek kiadva a New York Central Buildingben (a mai Helmsley Buildingben) lévő irodájában lőtte le Maranzanót. Ezzel gyakorlatilag véget ért a „castellamarei háború”, Costello és Luciano pedig új rendszert hoztak létre a New York-i olasz alvilágban.
A két „ifjú” vezetésével megalakult a „Bizottság” néven ismert tanács, amely a továbbiakban a Masseria és Maranzano háborújához hasonló konfliktusok elkerülését szolgálta – az új rendszerben senkinek sem volt érdeke a „capo dei capi” címre törnie.
Az egyezséget a New York-i „öt család” vezetői, azaz Luciano, Vincent Mangano, Tommy Gagliano, Joseph Bonanno és Joe Profaci, valamint a chicagói Al Capone és a buffalói Stefano Magaddino ütötték nyélbe.
A „Bizottság” jóváhagyására volt szüksége a továbbiakban az összes olasz maffiacsalád új főnökének, mielőtt elkezdhette gyakorolni hatalmát, továbbá gyilkosságokat és más fontos ügyeket is központilag tudtak intézni rajta keresztül a családok főnökei.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.