Afrika legnagyobb rablójának kiáltották ki a népét szegénységbe taszító kongói diktátort
2021. november 24. 20:24 Múlt-kor
Korábban
Tüzes nyomot és szegénységet hagyott maga után
A kongói krízis azonban nem akart megoldódni, így Mobutu a hadsereg fejeként 1965. november 24-én újabb vértelen puccsal magához ragadta a hatalmat. Hatalomra kerülése után feloszlatta a parlamentet, és felszámolta a többpártrendszert, majd 1966 júniusában több százezres tömeg előtt kivégeztette Évariste Kimba egykori miniszterelnököt, valamint három minisztertársát.
Emberei két évvel később az amnesztia ígéretével hazacsalogatott ellenzéki vezért, Pierre Mulelét is kegyetlenül megkínozták: többek között a szemgolyóit és a nemi szervét is kitépték, majd – amikor még mindig életben volt – levágták a végtagjait.
Mobutu propagandahadjáratot indított az afrikai hagyományokhoz való visszatérés, valamint a gyarmati múlt maradványainak a felszámolása érdekében. Amellett, hogy Zairére keresztelte át az országot és a Kongó folyót, betiltotta a nyugati ruhaviseletet, a lakosságot az európai hangzású nevek lecserélésére kötelezte, és még a göndör haj kiegyenesítését is megtiltotta.
Ekkoriban vette fel a Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu Wa Za Banga nevet, amelynek jelentése: hatalmas harcos, akinek kitartása és törhetetlen győzni akarása hódításról hódításra visz, tüzes nyomot hagyva lába után.
Látogatóban Washingtonban Richard Nixonnál 1973 októberében
Ahogy teltek az évek, Mobutu személyi kultusza egyre bizarrabb jelleget öltött: a „hatalmas harcos” az állami televízió hírműsorának főcímében rendre egyfajta istenként megjelenítve szállt le a felhők közül. A nép fiai pedig azt híresztelték, hogy mahagóni sétabotjának, amelyet csak ő tud felemelni, hatalmas varázsereje van.
A nepotizmus és a korrupció az egész országot áthatotta. A diktátor minden fontosabb pozícióba rokonait és ismerőseit ültette, és egy idő után már ellenfeleit is különböző adományokkal és a meggazdagodás reményével kecsegtető hivatalokkal kenyerezte le.
Mobutunak harminc év alatt sikerült a világ egyik legszegényebb országává tennie Zairét, annak ellenére, hogy birodalma hatalmas réz-, kobalt- és uránérckészletekkel, valamint gyémántmezőkkel rendelkezett. Az ország elszegényedését jól tükrözte az utak állapota: 1960-ban Zaire tíz burkolt úttal rendelkezett, ebből az 1990-es évekre mindössze egy maradt többé-kevésbé használható állapotban, miközben a külföldi segélyeket elsikkasztó diktátor felépítette pompázatos, a dzsungel Versailles-jaként emlegetett palotáját.
A „hatalmas harcos” uralmának alkonya a hidegháború végén köszöntött be. A nyugati hatalmak bányaérdekeltségeik, valamint a szovjet és kínai befolyás növekedésétől való félelmük miatt sokáig szemet hunytak Mobutu diktatórikus hatalomgyakorlása felett, ám a bipoláris rendszer megszűntével a teljhatalmú vezető nemzetközi politikai tekintélye jelentősen devalválódott.
1996-ban a növekvő társadalmi és etnikai feszültségek miatt polgárháború tört ki Zairéban, amely maga alá temette Mobutu hatalmát is. Az „Afrika legnagyobb rablójának” kikiáltott diktátort a következő évben, marokkói száműzetésében érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.