A zairei diktátor egy egész versailles-i palotát felhúzott a dzsungelban

2020. november 24. 16:54 Múlt-kor

„Az embernek mindenki számára érthető példát kell statuálnia, és meg kell teremtenie az uralom feltételeit és annak szabályrendszerét. Mikor egy vezető döntést hoz, akkor döntött, és pont.” Mobutu Sese Seko, a Kongói Demokratikus Köztársaság (1971-től Zaire) vezetője, így kommentálta az uralma ellen szervezkedők nyilvános akasztását, amely 50 ezer ember előtt zajlott 1966 júniusában. Mobutu 1965. november 24-én vértelen katonai puccsal ragadta magához a hatalmat. Több mint három évtizedes regnálása alatt, a kleptokrata diktátor közel 5 milliárd dollárral rövidítette meg az államkasszát, a tönk szélére sodorva az ásványkincsekben gazdag közép-afrikai országot.

Botrányt okozott a suliban

Joseph-Désiré Mobutu egy szakács és egy szobalány gyermekeként született 1930. október 4-én. Az intelligens, szabadidejében rengeteget olvasó Mobutunak azonban egy szerelmi ügy miatt meg kellett szakítania tanulmányait és el kellett hagynia a katolikus missziós bentlakásos iskolát. Az oktatás nélkül maradt ifjú ezután hét éven keresztül a rendfenntartó feladatokat ellátó Force Publique-ban teljesített szolgálatot.

Mobutu olvasás iránti vonzalma fegyveres szolgálata alatt is megmaradt, előszeretettel forgatta Machiavelli, Churchill és de Gaulle műveit. 1956-ban leszerelt és újságírónak állt. Két év múlva Belgiumba utazott, hogy ott újságírói továbbképzésen vegyen részt. Itt számos antikolonista kongói fiatallal találkozott, köztük a Kongó Köztársaság leendő miniszterelnökével, Patrice Lumumbával, akivel barátok lettek.

Mobutu csatlakozott a Lumumba által alapított Kongói Nemzeti Mozgalomhoz is és nemsokára barátja jobbkeze lett. Egyesek szerint azonban Mobotut már ekkor behálózta a belga titkosszolgálat, hogy az adatokat gyűjtsön Lumumbáról és a kongói függetlenséget szorgalmazó Kongói Nemzeti Mozgalomról.

Egykori barátja ellen fordult

Az Afrika szívében fekvő Kongó belga gyarmatként kezdte a 20. századot, amelynek eleje különösen katasztrofális volt a Kongó-medencében élő bantuk számára. I. Lipót belga király ugyanis magánbirtokaként kezelte a hatalmas területet és ókori despotákat megszégyenítő módon, rabszolgasorba süllyesztette az ott lakó bennszülötteket. A Kongói Szabadállam nyersgumi termelése óriási hasznot hozott az uralkodónak, de a vele járó embertelen munkakörülmények és a fékevesztett kizsákmányolás 14-15 millió kongói életét követelte.

A második világháborút követően, a nyugati államok gyarmatbirodalmainak szétesésével felcsillant egy kis reménysugár. 1960-ban Patrice Lumumba, a Kongói Nemzeti Mozgalom vezetője megnyerte a választásokat, koalíciós kormány alakult és megszületett a független Kongói Köztársaság. Lumumba nem feledkezett meg barátjáról, Mobuturól sem, akit egy külügyminiszteri poszttal ajándékozott meg. A forrongó politikai helyzet miatt azonban Mobutu hamarosan új pozícióba került, és átvette a kongói hadsereg irányítását.

A függetlenséget azonban nem követte egyetértés, az ásványkincsekben gazdag Katanga magától a köztársaságtól is függetlenedni akart. Az országban politikai instabilitás uralkodott, amelyet az egykori gyarmatosítók is szítottak. A bányaérdekeltségeik miatt aggódó belgáknak aztán végképp elege lett, amikor Lumumba a Szovjetuniótól kért „fegyvert és paripát” (értsd. Kalasnyikovokat és szakértőket) a szakadárok megrendszabályozására.

A szovjetek fegyvert ugyan adtak, viszont Lumumba nem tudott fizetni a katonáinak, így a hadsereg vezetője Joseph-Désire Mobotu megtalálta azokat a belga és amerikai csatornákat, amelyek a kommunista veszély elhárítása érdekében hajlandóak voltak pénzelni őt és katonáit. A kinyitott pénzcsap meghozta a katonák lojalitását, Mobutu 1960 szeptemberében végrehajtotta első katonai puccsát, eltávolítva egykori barátját a kormány éléről. Lumumba fel akarta venni a kesztyűt, aminek az lett a vége, hogy Mobutu emberei átadták őt a szakadár katangai erőknek, akik brutálisan meggyilkolták a volt miniszterelnököt.

következő oldal 1 / 2