A világ legrégebbi tűjét nem a Homo sapiens készítette
2016. augusztus 25. 16:09
Orosz kutatók a szibériai Gyenyiszova-barlangban egy hét centiméter hosszú, legalább 50 ezer éves, csontból készült tűt találtak. Úgy vélik, a nemrég azonosított gyenyiszovai ősember, az emberi faj egyik legközelebbi rokona használhatta.
Korábban
Az éves nyári régészeti feltárás során ismét a – sokak szerint az – ember eredetének titkait őrző, szibériai Altaj-hegységbe látogattak az orosz régészek, akik egy ma is használható tűt találtak a Gyenyiszova-barlangban. A Novoszibirszki Régészeti és Néprajzi Intézet igazgatója, Mihail Szunkov szerint „ez a régészeti idény legegyedibb lelete, mondhatni szenzációs”, írta a The Siberian Times.
A csontból készült tű az egyik legértékesebb bizonyíték arra nézve, hogy az emberi faj egyik távoli rokona, a gyenyiszovai ember jóval ügyesebb és kifinomultabb volt, mint azt korábban gondolták a régészek. A csonttű mintegy tízezer évvel előzi meg a szintén ügyesen megmunkált, kloritból készült, csiszolt ékszereket, amelyek szintén ezen emberszabású faj tehetségét dicsérik.
Érdekesség, hogy a tű egy viszonylag nagy méretű, ám máig azonosítatlan madár csontjából készült. „A tű hét centiméter hosszú, a vastagsága pedig 6 milliméter. Ez a leghosszabb, amelyet a környéken találtunk, és a legősibb a világon” – fejtette ki Maxim Kozslikiny, az ásatás vezetője. Hozzátette: korábban is találtak már a helyszínen tűket, ám azok jóval fiatalabbak voltak. A csonttű önmagában átírja a történelmet, ugyanis az eddigi legrégebbi tű „mindössze” 40 ezer éves volt.
2008-ban a barlangban egy 41 ezer évvel ezelőtt élt, fiatalon elhunyt nő ujjcsont-töredékét fedezték fel a barlangban. Az elemzés megmutatta, hogy genetikailag sem a sapiensek, sem a neandervölgyiek közé nem sorolható. 2010-ben pedig egy évtizeddel korábban, szintén ezen a helyszínen megtalált fogazatot elemezve kiderült, hogy minden bizonnyal egy új emberszabásúra bukkantak, amelyet a barlang után gyenyiszovai embernek neveztek el.
A barlangban talált leletek alapján a kőmenedék mintegy 282 ezer év óta lakott, a gyenyiszovai ember pedig 170 ezer évvel ezelőtt jelent meg először a barlangban. 2008-ban egy karkötőt is felfedeztek, amelyet szintén ők készíthettek, mégpedig olyan precizitással, mintha egy modern fúróval dolgoztak volna. A gondosan csiszolt ékszert minden bizonnyal egy bőrszíjjal erősítették a csuklóra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap