A véget nem érő belharcok közepette erősítette meg a feudális államot Szent László
2020. július 29. 14:51 Múlt-kor
Korábban
László kormányzása
László három nagy törvénykönyve (amelyek sorszámaik szerint fordított sorrendben jelentek meg) alapjaiban szabályozta át a feudális viszonyokra addig nem egészen áttért ország viszonyait. Az első, 1077 körül kiadott III. törvénykönyv a tulajdonviszonyokat helyezte új alapokra, szolgasorba taszítva az ország lakosságának egy jelentős részét.
Egyúttal e tulajdonjogi szabályozás keretében vezette be a lopásért és egyéb vagyon elleni bűncselekményekért járó, híresen szigorú büntetéseit. A tetten ért tolvajt ki is végezhették, a templomba menekülő sem úszta meg megvakítás nélkül, illetve ilyen esetekben lehetséges volt gyermekeit rabszolgának eladni.
Különböző értékű lopásokért az egyik szem kitolása, illetve az orr vagy a fülek levágása járt. Mindemellett szigorú büntetéssel sújtották a tolvajoknak elrejtőzni segítőket is. László III. törvénykönyvének különlegessége, hogy ebben szerepel a magyar jogalkotásban először a „nobilis”, azaz nemes kifejezés.
II. törvénykönyvében László további szigorításokat vezetett be, eszerint bármely, egy tyúk értékénél többet lopó rabszolgát vagy egyszerű szabad embert fel kellett akasztani. A gyilkosoknak ehhez képest csupán vagyonelkobzással (vagyona kétharmada a megölt ember családjának, egyharmada saját feleségéhez és gyermekéhez került) kellett szembenézniük.
A nemesek, illetve egyháziak büntetései hasonló bűnökért enyhébbek voltak. E törvénykönyv korlátozta az ökrök és a lovak Magyarországról való kivitelét is, a király engedélyéhez kötve a külföldiekkel folytatott ilyesfajta üzletelést.
László I. törvénykönyvét 1092-ben, a szabolcsi országgyűlésen adta ki. Ebben főként egyházi ügyekkel foglalkozik, például korlátozta a papok házasságkötését, rendelkezett a lerombolt templomok újjáépítéséről, és arra kötelezte a lakosságot, hogy a templomok közelében telepedjen le.
E törvénykönyvben rendelkezett László arról is, hogy a már keresztény hitre tért muszlimok (az úgynevezett böszörmények) ne térhessenek vissza régi hitükre, továbbá megtiltotta a zsidóknak a keresztény feleség vagy szolga tartását.
László rendelte el mindemellett elsőként, hogy a Szent István óta létező nádori tisztség birtokosa egyúttal a király teljes jogú helyettese majd’ minden ügyben, beleértve a bíráskodást is.
Lovagkirályi kultusza testvére, Géza leszármazottja, III. Béla uralkodása idejéről származtatható, ugyanis ekkoriban, 1192-ben avatták szentté. Károly Róbert, majd Nagy Lajos idején a fejlődő magyar lovagi kultúra első számú példaképévé vált, utóbbi idején vált szokássá az igazságos uralkodó jelképeként Lászlót a pénzérmék egyik oldalán ábrázolni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.