2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből
László Zsófia

A vasúti utazás hőskora az angol festészetben

1825. szeptember 27-én új fejezet kezdődött a szárazföldi utazás évezredes történetében. Ezen a napon vált először lehetségessé, hogy az ember gyorsabban utazzon, mint ahogy a ló üget. A világ első, gőzmozdony által húzott, közforgalmú vasúti szerelvénye Stockton és Darlington között 24 km/órás sebességre volt képes, azaz kétszer olyan gyorsan haladt, mint egy postakocsi. Sorra épültek a vonalak, az állomások, és mivel az emberek egyre nagyobb számban vették igénybe ezt a modern közlekedési eszközt, a pályaudvarok szomszédságában megjelentek az első, tömegek befogadására alkalmas szállodák is. A vasút nemcsak az utazási szokásokra volt óriási hatással, hanem átalakította a tájat és a társadalmat is. Örökre megváltoztak az időről, a térről és a távolságról alkotott képzetek. A vasúti fülkékben és különösen a pályaudvarokon a társadalom legkülönfélébb rétegeiből származó emberek találkoztak egymással. Mindez persze a művészek érdeklődését is felkeltette.

Az első vasúti képek még többnyire dokumentarista jellegűek voltak, 1830–1850 között csak Nagy-Britanniában kétezer vasúti témájú metszet jelent meg. Ezek általában az új vasútvonalakat, illetve a hozzájuk kapcsolódó mérnöki bravúrokat, a hidakat, alagutakat és pályaudvarokat örökítették meg. Aztán 1844-ben J. M. W. Turner megfestette az Eső, gőz, sebesség című képét, és ezzel a vasút, illetve a vasúti utazás végleg bekerült a festészet témái közé.

A sebesség bűvöletében

Turner képén egy gőzmozdony robog felénk, áttörve a gőz és az eső függönyét, az újonnan épített Great Western Railway Temzén átívelő viaduktján száguld Londonból Bristol felé. A hosszú, egyenes szakaszokon ekkor már 60 km/órás sebességre is képes mozdony egy tető nélküli szerelvényt húz. Gondoljunk csak bele, milyen érzés lehetett nyitott vasúti kocsiban ilyen tempóban utazni az esőben! Turner ezt egész biztos maga is kipróbálta, hiszen kifejezetten szerette a kihívásokat. Fiatal korában többször a legzordabb időjárási körülmények között kelt át a svájci Alpokon, de idősebb korában sem kímélte magát. 1842-ben 67 évesen ott volt egy hóviharban a tengeren, amiről így számolt be a naplójában: „A matrózokkal az árbochoz köttettem magam, hogy megfigyelhessem [a hóvihart]. Négy órán keresztül voltam odaerősítve, és azt hittem nem élem túl, de meg akartam örökíteni.” Ehhez képest egy kis eső semmiségnek tűnik: Turner valószínűleg ki is hajolt a kocsiból, hogy közvetlenebbül átélhesse a sebességet, érezze a szelet és az esőt az arcán, és csodálja az elsuhanó látványt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. nyár számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár