A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
2018. augusztus 23. 17:02 Múlt-kor
Az ókori Görögország a modern nyugati kultúra bölcsője, és a történelem egyik legtöbbet kutatott területe. Fennmaradt írásos és tárgyi emlékeinek köszönhetően igen sokat tudunk erről a civilizációról, mindezen információ azonban nem feltétlenül ismert széles körben. Alább olvasható hat tény, amelyről ritkán esik szó a mindennapokban.
Korábban
Lehetséges, hogy Homérosz nem is létezett
Ki volt Homérosz? Az epikus költő, akinek nevéhez az Íliászt és az Odüsszeiát társítjuk, a legtöbb feltételezés szerint a Kr. e. 8. században élhetett, azaz nagyjából 500 évvel az általa leírt események kora után. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a két költeményt egyetlen ember szerezte, és hogy az illetőt vagy a több szerző valamelyikét valóban Homérosznak hívták. Tizenkilenc település, illetve sziget szerte az ókori Görögország területén állítja, hogy Homérosz oda valósi volt, köztük Athén és Kiosz is. A legerősebb „esélyesnek” a legtöbben Szmirnát (a mai törökországi Izmirt) tartják.
Homéroszt általában egy szakállas, vak férfiként ábrázolják. Híres költeményei egy olyan hagyományt követnek, amelyben az énekes-költők évszázadokon át szájról szájra adták át a legendákat és a múlt izgalmas eseményeit. Ha Homérosz valóban létezett, éppen a megfelelő időben élt ahhoz, hogy hasznát vegye az újonnan megjelent görög ábécének, és talán az írnokok szolgálatainak is, hogy megörökítse költeményeit.
Hagyatéka iránt töretlen az érdeklődés – mind az Íliász, mind az Odüsszeia nyomai rendszeresen felbukkannak a modern irodalomban is. Az Odüsszeia nagy hatással volt James Joyce „Ulysses” című regényére (maga az Ulysses az Odüsszeusz név latin változata), míg Akhilleusz története az Íliászból felfedezhető J.R.R. Tolkien egyik korai művében, a „Gondolin bukásában”. A Coen-fivérek 2000-es filmje, az „Ó testvér, merre visz az utad?” szintén sokat köszönhet Homérosznak, nem beszélve az Íliász eseményeit közvetlenül feldolgozó 2004-es Trója című filmről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap