A történelem legvérszomjasabb sorozatgyilkosa a kora újkori Németországban szedhette áldozatait

Habár Peter Niers (egyes forrásokban: Niersch, illetve magyarosan Nyers) legendája nem olyan széles körben ismert, mint a késő középkorból Vlad Țepeșé vagy a kora újkorból Báthory Erzsébeté, ugyanolyan hátborzongató – és az általa személyesen megölt emberek tekintetében jóval véresebb. Az említett két példához hasonlóan az idők kiszínezték számos természetfeletti elemmel, azonban személyének léte alapvetően nem kétséges.

Betyár és boszorkány

A népi hiedelem szerint Niers a fekete mágia mestere volt, aki képes volt láthatatlanná válni, illetve macskává, kutyává, vagy kecskévé változni. Azt is beszélték, hogy e képességeket az ördög közreműködésével, emberi magzatok elfogyasztása által szerezte, és hogy egy bőr erszényben mindig tartott magánál néhány levágott csecsemőkezet, illetve -lábat.

Nem csoda tehát, hogy a német rabló-útonállót sokan a történelem legfélelmetesebb sorozatgyilkosai közt tartják számon.

Bár életének körülményei bizonytalanok, az 1581-ben kivégzett Niers vélhetően valamikor a 16. század folyamán született a Német-Római Császárság területén.

A század első felének fontos töréspontja volt az 1524 és 1525 között zajló német parasztháború, amely a francia forradalom előtti legnagyobb kiterjedésű felkelés volt Európában.

A társadalom szövetén hosszan tartó sebeket ejtő konfliktus során a földművelő köznép a gazdag birtokosok vagyonára és életére tört, várakat, kolostorokat és egész városokat feldúlva.

A belháborúban végül a földesurak képzett lovagjai és zsoldosseregei győzedelmeskedtek a szedett-vedett parasztok felett, azonban az emberéletet továbbra is meglehetősen olcsón mérték az elkövetkező évtizedek során a német területeken.

Az erőszakos bűnözés az instabil társadalomban tartósan az egekbe szökött, a feljegyzések szerint az 1570-es évektől az 1590-es évekig minden elkövetett bűncselekmény 11-15 százalékát tették ki a gyilkosságok.

A legveszélyesebbek a vidéket járó, magukat rendszerint juhászoknak vagy egyéb állattartóknak álcázó útonállóbandák voltak, akik külsejük, álnevük és „vadászterületük” gyakori változtatásával gyakran hosszú időn keresztül el tudták kerülni a felelősségre vonást.

Niers a feljegyzések szerint Elzászban hozta létre saját csoportját, miután kitanulta a „mesterséget” egy Martin Stier nevű bűnözőtől.

Stier 48 juhászból szervezte meg nagylétszámú bandáját, amellyel rettegésben tartott számos vidéket – 22 éves működése alatt a Stier-banda egészen Németalföldig eljutott. A gyilkoló, fosztogató juhászok vezetőjét 1572-ben fogták el és végezték ki.

Niers ennél szerényebb, általában 24 fős csapatot vezetett, ám szintén sokáig, a népdalok szerint 15 éven át terrorizálta az utazókat, amerre járt.

Az útonállók gyakran kisebb csoportokban, egymástól külön dolgoztak, a banda teljes egészében jellemzően csak akkor állt össze, amikor nagyobb zsákmányt szemeltek ki.

Niers és emberei idővel már ahhoz is vették a bátorságot, hogy falvakat és városokat támadjanak meg, ahol gyilkoltak, erőszakoltak és fosztogattak. Elzászon kívül Bajorországban és más délnémet területeken, valamint Kelet-Franciaországban és a Rajna-vidéken is jártak.

Ahogy egyre több tájon rettegték hírüket, úgy váltak egyre nagyobbá és kegyetlenebbé bűncselekményeik a különféle elbeszélésekben, ami öngerjesztő folyamattá vált – minél inkább rettegtek tőlük az emberek, annál inkább továbbköltötték kegyetlenkedéseiket.

Nagy valószínűséggel ez a tendencia az oka annak is, hogy Niers alakja német nyelvterületen ma is ismert.

Szerencsés szökés

1577-ben Nierst és bandájának több tagját elfogták a hatóságok a mai Baden-Württemberg tartományban található Gersbachban, a folklór szerint ekkor már 11 éve folytatták tevékenységüket.

Egyik társuk árulta el őket, Nierst pedig a banda vezetőjeként kínvallatásnak vetették alá. Ennek során 75 gyilkosságot ismert be, ezek egy része kézenfekvő magyarázatot jelentett számos környékbeli nő eltűnésére.

Eme első fogságából valahogyan sikerült megszöknie, és elkerülte a kivégzést. Ezt követően válnak az életéről szóló beszámolók igazán véressé: korabeli pamfletek, könyvek és dalok sokasága mesél arról, a rettegett útonálló emberhúst eszik, jártas a fekete mágiában, és természetfeletti képességekkel bír.

A Johann Wick svájci lelkész által összeállított kordokumentumban, a Wickianában megtalálható némely pamflet szerint Niers a lotaringiai Pfalzburg (ma Phalsbourg, Franciaország) közelében egy erdőben megidézte az ördögöt, és az ő segítségével hajtotta végre számtalan bűncselekményét. A gyűjtemény más írásai szerint kivégzése előtt Stier avatta be Nierst a fekete mágia rejtelmeibe.

A korabeli hiedelmek szerint a fekete mágiában jártas egyének képesek voltak a meggyilkolt magzatok bőre, illetve zsírja segítségével láthatatlanná válni, a magzatok elfogyasztása által pedig alakváltásra voltak képesek. Sokan tartották úgy, hogy a fekete mágia gyakorlása során Niers magzatok iránti étvágya csillapíthatatlanná vált.

Niersről azt is híresztelték, a csecsemők bőréből és zsírjából olyan gyertyákat készített, amelyek segítségével észrevétlenül törhetett be otthonokba, miközben az ott lakók aludtak (ez a legenda sok hasonlóságot mutat az angliai akasztottember-kultusz egy érdekes részletével, az úgynevezett „Dicsőség Kezével”).

Azt is beszélték, Niers levágta a csecsemők kezeit és lábait, szívüket pedig megette, valamint azt is, hogy a fiatal lányok melleit is eltávolította.

Bujdosása során gyakran váltogatta külsejét, illetve alakját: többen vélték leprásnak, kecskének és katonának is álcázva látni.

A történetek szerint volt néhány dolog, amely sosem változott rajta: mindig nagy mennyiségű pénz, egy kétkezes kard, és két töltött pisztoly volt nála. Egy 1579-ben kiadott elfogatóparancs Nierst „igen öregnek” írta le, görbe ujjakkal és sebes állal.

Lebukás és kínhalál

Akár valóban természetfeletti erőknek köszönhette, akár nem, Nierst szerencséje 1581-ben cserbenhagyta.

A bajorországi Nürnbergtől délkeletre fekvő Neumarkt in der Oberpfalzban egy vendégházban szállt meg, és a tulajra bízta bőr erszényét, amíg ellátogatott a helyi fürdőházba. A legenda szerint ez bizonyult utolsó hibájának.

Miközben Niers a vízben relaxált, az egyre gyanakvó neumarktiak körbevették a vendégháztulajdonost, hogy nyissa ki a rá bízott erszényt – sokan felismerni vélték a különféle nyomtatványokon terjesztett képek alapján a rettegett bűnözőt.

A férfi végül engedett a nyomásnak: az erszényben csecsemők levágott, szárított végtagjait és szíveit találták. Azonnal tudták, hogy fekete mágussal van dolguk, így a helyiek nagy csoportja indult a fürdőházba elfogni Nierst.

A félelmetes bandita elfogása meglepően könnyűnek bizonyult – sokan ebben is annak igazolását látták, hogy valóban fekete mágus volt: a varázserejét biztosító tárgyak nélkül védtelen volt. Letartóztatása után Niers 544 gyilkosság elkövetését ismerte be, köztük 24 terhes nőét.

A neumarkti hatóságok büntetésül három napon át kínozták Nierst: az első napon izzó fogókkal téptek ki darabokat húsából (más források szerint bőrét több helyen lenyúzták, és forró olajat öntöttek a sebekre), a második napon forró olajat öntöttek lábaira, és izzó szenek fölé helyezték őket, elevenen megsütve őket.

A harmadik napon kerékbe törték Nierst, mégpedig a kivégzésnem „hosszabb” változatában. Ilyenkor az áldozatot a földre kötözték ki, és egy nagy, nehéz kerékkel törték össze egyesével a csontjait, kezdve a lábakkal, majd ezt követően helyezték közszemlére, immár magához a kerékhez erősítve.

Niersre a legenda szerint 42-szer ejtették rá a kereket, de ennek ellenére nem halt meg. Végül végtagjai levágásával vetettek véget szenvedéseinek.

Megtörtént eset vagy egyszerű népmese?

Az eltelt idő, a források ritkasága és ugyanezek megbízhatatlansága miatt gyakorlatilag lehetetlen feladat elválasztani Peter Niers történetében a legendát a valóságtól. Számos, kísértetiesen hasonló történet is keringett a korban német nyelvterületen, ezek főszereplője egy bizonyos Christman Genipperteinga.

Genipperteinga a legenda legtöbb változata szerint 964 emberrel végzett pályafutása során. Ez a gonosztevő egy bonyolult hegyi barlangrendszerben lakott, ahonnan belátta a környező utakat, és kiszemelhette áldozatait, majd a gyilkosságokat követően elrejthette zsákmányát és megszabadulhatott a holttestekről a járatok valamelyikében.

Áldozatainak már-már hihetetlenül magas száma, az igencsak valótlannak ható körülmények (egy emberek tömegeit legyilkoló és értékes tárgyak tömkelegét összegyűjtő bűnöző éveket tölt egyetlen rejtekhelyen anélkül, hogy bárki felfedezné) és az ismerős toposzok miatt a történészek arra következtetnek, Genipperteinga minden bizonnyal kitalált személy, akiben Peter Niers és más hírhedt korabeli bűnözők tulajdonságai ötvöződtek.

Habár zavart okozhat a narratívában, hogy Genipperteinga elfogása és kivégzése egyes pamfletek szerint még Niersé előtt, az 1570-es években történt, a legkorábbi róla szóló forrás 1581-et említ – ami csak alátámasztja azt, hogy valójában Genipperteinga esetében is Niersről van szó.

Christman Genipperteinga története egyedül elfogása mikéntjében különbözik jelentősen Peter Niersétől: a csaknem ezer emberrel végző gyilkost a pamfletek többsége szerint asszonya árulta el.

Genipperteinga ugyanis hét éven át egy általa elrabolt nőt tartott láncra verve barlangjában. A nővel számos gyermeket nemzett, azonban őket is kivétel nélkül megölte születésük után (egyes változatokban – a fekete mágia visszatérő motívumaként – meg is ette őket).

A nő addig kérlelte az útonállót, hogy csak egy rövid időre hadd menjen emberek közé, míg végül a férfi megengedte neki, hogy a legközelebbi városba menjen, bízva esküdözésében, hogy nem árulja el senkinek.

Végül azonban a városban a nő – látva a sok játszadozó gyermeket – lelkileg megtört, és elmondott mindent a hatóságoknak. Egy nagy, fegyveres tömeg verődött össze, és megmászták a hegyet Genipperteinga barlangjához.

Itt elfogták a férfit, és elámultak az általa a barlang járataiban felhalmozott zsákmány mennyiségén – az 1581-es pamflet szerint egy egész éven át tartó vásárt lehetett volna rendezni belőle.

A legenda szerint Genipperteinga gyilkosságait naplója is bizonyította – eleve kérdéses, hogy egy közrendű, vidéki német lakos a 16. században tudott volna írni-olvasni –, amelyben pontosan vezette bűncselekményeit és a megszerzett zsákmányt.

Genipperteingát a leírások szerint szintén kerékbe törték, és itt is úgy tűnik, Niers történetének továbbszínezett változatáról van szó: kilenc napon át tartották „erős ital” segítségével életben összetört csontokkal, a kerékhez kötözve.

A két történetet összevetve Peter Niersé tűnik a korábbinak és valószerűbbnek, minden meseszerű és mágikus elem dacára (érdekesség, hogy Genipperteinga esetében jóval ritkábban fordul elő utalás a mágiára, a vele foglalkozó legkorábbi ismert pamfletben például egyáltalán nem).

A kettő között talán úgy lehet a legjobban megfogalmazni a különbséget, hogy míg Peter Niers története alapvetően egy valóban létezett bűnözőé, amelyet számos valótlan elemmel színeztek ki, addig Christman Genipperteinga legendája egy lényegében fiktív beszámoló, amely tartalmaz valós esetekből kölcsönzött elemeket.

Ha valósnak tekintjük Niers áldozatainak alátámaszthatatlan, ám még a hihetőség határain belül lévő számát (544), akkor minden bizonnyal a történelem legvérszomjasabb sorozatgyilkosát „tisztelhetjük” személyében.

A bizonyított esetek számát tekintve ugyanis a „legeredményesebb” sorozatgyilkos jelenleg „a szörnyeteg” néven is ismert kolumbiai Luis Garavito, aki 1992 és 1999 között 138 emberrel, többnyire utcagyerekekkel végzett hazájában és a környező országokban, azonban könnyen lehet, hogy akár 300-nál is több áldozata volt.