A történelem 9 botrányhősnője, aki megváltoztatta maga körül a társadalmat
2018. június 25. 16:13 Múlt-kor
Korábban
Mae West
„Egyszer élsz csupán, de ha jól csinálod, egyszer is elég” – mondta egy alkalommal Hollywood egyik leglegendásabb korai ikonja, Mae West, aki színésznőként, drámaíróként, énekesként és humoristaként is maradandót alkotott élete 87 éve során. Már 14 évesen hírnévre tett szert „Baby Mae” néven, fellépései részét képezte a férfi ruhákba öltözés és a feketékből gúnyt űző arcfesték. Arthur Hammerstein „Sometime” („Valamikor”) című musicaljében aratott sikere nyomán szexszimbólummá vált, és a töretlen népszerűségű Salvador Dalí múzsája is lett – ő ihlette a művészt „Mae West arca” című festményének megalkotására, valamint a „Mae West ajkai” nevű szürrealista bútordarab megtervezésére.
West igazi multitalentum volt, aki tizenhárom filmje közül kilencet maga írt – egy interjúban egy alkalommal így beszélt magáról és a két legnagyobb hollywoodi filmstúdióról: „A nő, aki egész nap a Paramountnál dolgozik... aztán egész éjjel a Foxnál.” Forgatókönyvei ismertetőjegyei gyakori kétértelmű sorai voltak, amelyeket sokszor cenzúráztak, így elkezdte a „Jane Mast” írói álnevet használni hozzájuk. „Sex” című forgatókönyvéért még egy rövid időre börtönbe is került, továbbá egy obszcenitás elleni törvény miatt pénzbüntetést is kellett fizetnie.
Többek között West is szerepelt az angol The Beatles zenekar Sgt Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumának borítóján, itt a szólásszabadság egy másik korabeli élharcosa, Lenny Bruce mellett foglal helyet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap