A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig befolyásos Muszlim Testvériséget
2021. március 22. 17:38 Paul Skates
Korábban
Egyiptom feltámadása
A 20. század első felében az egykori Török Birodalom arab területein a legszélesebb körben Haszan al-Banna mozgalma terjedt el, amely az iszlám központi szerepét hangsúlyozta minden jövőbeli fejlődéshez, és meggyőződéssel vallotta, hogy a vallás adaptálható a modern élethez. A legfontosabb probléma, amelyre választ kellett találniuk a még mindig jelen lévő európai gyarmatosítás volt.
Az 1906-ban vallásos egyiptomi családban született, az Al-Azhar teológiai szemináriumain nevelkedett al-Banna az iszlám lényegével szembeni kérlelhetetlensége már fiatalkorában megmutatkozott. Létrehozott egy szervezetet a „Törvény megszegése elleni vétségek” néven, amelynek tagjai azokat az embereket vádolták és ítélték meg, akikről úgy gondolták, hogy megszegték a vallási vagy erkölcsi szabályokat. A mélyen vallásos, folyamatosan böjtölő, hétfőn és csütörtökön nem étkező al-Banna Kairóban lett tanító, azonban 1927-ben Isztambulba költözött.
A nyugathoz államszervezetileg is kötődni igyekvő Kemal Atatürk 1924-ben olyat tett, amivel az 1453 óta folyamatosan létező, a világ muzulmán hívőinek egységét egy csapásra szétrombolta: megszüntette az isztambuli Oszmán Kalifátust. Erre válaszul hozta létre al-Banna 1928-ban a Muszlim Testvériség vallásos közösségét, amely a kalifátus helyét igyekezett átvenni, azonban köreiben − a kalifátussal ellentétben − lényegesebben nagyobb figyelmet kapott a politikai fókuszpont. A posztmodern szalafista mozgalmak sorába illeszkedő törekvés alternatívát kínált a nyugati kapitalizmussal és a marxista elképzelésekkel szemben egyaránt.
Al-Banna számára az iszlám egybefoglalt mindent: a magán- és publikus ügyeket is. Az iszlám nemcsak vallás, hanem a nemzetiség és a polgárság egy formája. A követőik a leggyakrabban azért prédikáltak, hogy az emberek visszatérjenek az ősi vallási gyakorlatokhoz és az iszlám törvény (sária) szabályainak szigorú követéséhez. A Testvériség tagjai elkötelezték magukat, hogy harcolnak a laikus, illetve a nyugati és az európai hatások ellen, ugyanakkor a tradíció és a modernség sajátos ötvözetét igyekeztek a hívek elé tárni.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A brit gyarmati uralom ellen harcolva a Testvériség a társadalom, az állam, a kultúra és a vallás egyetlen „totális és teljes” egésszé olvasztását tűzte zászlajára. Al-Banna csoportja úgy vélte, első lépésként egy közös iszlám államot kell létrehozni, amelynek működéséhez néhány jelentős nyugati „találmányt” is beemelt volna, úgymint az alkotmányos kormányzást, valamint a demokrácia elvét.
1932 őszén a Muszlim Testvériség székhelyét Kairóba költöztették (ugyanis Haszan al-Bannát a fővárosba helyezték), ahol megsokszorozta az iskolák számát a szegénynegyedekben, jótékonysági szervezeteket, rendelőintézeteket és könyvtárakat hozott létre az ország több pontján. Kissé populista, de leginkább realista módon főként Egyiptom hátrányosabb helyzetű lakosaira fordított nagyobb figyelmet.
A fiatal mozgalom közönsége gyorsan növekedett: 1933-ban kétezer tagja volt, 1935-ben már 40 ezer, majd ez a szám az 1940-es évek elejére több mint 200 ezer lett. A jeruzsálemi muftihoz közel álló al-Banna Egyiptom határain kívülre is ki akarta terjeszteni befolyását, s 1947-től kezdve Palesztina felszabadításáért, majd pedig Izrael állam ellenében harcoltak.
Ekkoriban a mozgalomnak már több mint kétmillió tagja volt Egyiptomban, s a jól kiépült szervezet gyakorlatilag államként működött az államban (saját hadsereg, egészségügyi intézmények, iskolák). 1948. december elején a tervezett Izraellel kötendő fegyverszünet miatt súlyos zavargások törtek ki, amelyek megfékezésére bevetették a kairói rendőrség teljes erejét, december 8-án pedig az „állam biztonságának veszélyeztetése” miatt feloszlatták a mozgalmat.
Néhány nappal később, a Testvériség egyik tagja meggyilkolta a miniszterelnököt. Az újabb válasz nem váratott sokat magára: 1949. február 12-én merénylet áldozatául esett Haszan al-Banna is. A mozgalom azonban nem omlott össze, s máig jelentős, bár ellentmondásos szerepet tölt be Egyiptomban.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 4. A világgazdaság a 20. században (világgazdasági válság, európai integráció, globális világ ellentmondásai)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/766.jpg)
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)