A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig befolyásos Muszlim Testvériséget
2021. március 22. 17:38 Paul Skates
Az Oszmán Birodalom nevéhez köthető Oszmán Kalifátus mintegy fél évezreden át szimbolizálta a világ muzulmán híveinek egységét, ugyanakkor a Közel-Kelet arabsága évszázadokon át a török hatalom árnyékában tengődött. Isztambul bukása, a török „iga” első világháború utáni lerázása − habár ezt követően ideiglenesen a nyugat-európai gyarmatosítók befolyása alá került az iszlám világ − elősegítette a fundamentalista irányzatok terjedését, amelyek közös álma egy hatalmas muzulmán állam létrehozása volt.
Korábban
Gyarmatosítási verseny
Habár az öreg kontinens már a 15–16. században belekezdett a gyarmatosításba, az iszlám világ a 18. század végéig mentesült e kellemetlen teher alól. Nem térhettek ki azonban a kora újkor félelmetes erejű birodalmának hódítása alól a Földközi-tenger mentén élő arabok, akik majd négyszáz évre a muszlim hatalom egyetlen jelentős központjává váló Oszmán Birodalom alattvalói lettek.
A folyamatosan elnyugatiasodó Isztambul központosította a hatalmat, a hadurakat és minden autonóm csoportosulást felszámolt, s a 19. század elejéig sikerrel vette fel a harcot az egyre nagyobb iramban folyó európai kolonizációval szemben.
A 19. század azonban vízválasztónak bizonyult: Napóleon egyiptomi inváziója nyitotta meg igazán az iszlám világ gyarmatosítását. A britek Indiában 1818-ban vették kezükbe a gyeplőt, míg a holland kormány már 1800-ban átvette a hatalmat a Holland Kelet-Indiai Társaságtól a délkelet-ázsiai szigetvilág felett. A franciák pedig előbb Algériában, majd Tunéziában és Marokkóban, végül az egész északnyugat-afrikai területen éreztetni kezdték, ki is az úr.
A 19. századra világossá vált: közel van az „Európa beteg emberének” nevezett Oszmán Birodalom − az algériai partvidéktől kezdve Egyiptomon és a Közel-Keleten át Iránig tartó − uralmának összeomlása, s vele párhuzamosan a nyugati hatalmak kolonizációjának kiteljesedése.
Az oszmánok által kinevezett kormányzók jogi és intézményi reformokat hajtottak végre az általuk ellenőrzött területeken, s felügyeletük alá vették a korábban autonómiát élvező intézményeket. A centralizáció nem a különböző népek érdekeit, hanem az állam hatékonyságának és a hadsereg ütőképességének javítását szolgálta.
A térségbe egyre jobban benyomuló nyugatiak hasonló módon próbálták ellehetetleníteni a civil társadalmak kialakulását, s mindent megtettek, hogy a Török Birodalomból kiszakított területrészek önállótlanok legyenek, s rászoruljanak a nyugat-európai „segítségre”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap