A történelem hét legnagyobb alfahímje
2015. május 28. 08:37
Korábban
A „bohémkirály”
Augustus John, a brit posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja nemcsak remek képeivel, hanem a nők iránt tanúsított, az átlagosnál jóval élénkebb érdeklődésével is hírnevet szerzett magának. A festő 19 éves korában komoly sérülést szenvedett, miután a tengerbe fejest ugorva beütötte a fejét egy sziklába. Bár a legenda, miszerint a fiatalember ekkor vált zsenivé, valószínűleg egy élénk fantáziával megáldott barát vagy újságíró agyszüleménye, tény, hogy John a baleset után változtatta meg radikálisan életvitelét. A komoly diákból hirtelen egy nagyvilági bohém lett.
A festő hosszú éveken át járta a brit vidéket, hogy tanulmányozza az általa nagyra becsült cigány lakosság kultúráját, és közben megismerkedjen a helyi asszonyokkal, akik közül többen is szerelmi viszonyt kezdett. Bár a számot még egyik fia is túlzásnak tartja, a többek között John Bernard Shaw és Arábiai Lawrence portréját is megfestő művész egyes becslések szerint 1961-ben, 83 évesen bekövetkező haláláig akár száz gyermeket is nemzhetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.