2021. nyár: Végzetes asszonyok
ITT támogathatsz bennünket

A történelem egyik igazi rejtélye Jézus Krisztus valódi születésnapja

2021. június 21. 18:33 Múlt-kor

Jézus pontos születésének ideje régóta foglalkoztatja a kutatók fantáziáját. Ennek csak egy fontos, de nem elhanyagolható oka az, hogy az időszámításunk alapját a mai napig ez a dátum határozza meg. Másfelől a keresztény kultúrkör számára ez az egyik legjelentősebb ünnep. A történelmi Jézus születési ideje két szempontból közelíthető meg: az egyik fontos kérdés, hogy melyik napon született, a másik pedig az, hogy ez melyik évben történt.

festmény
Bartolomé Esteban Murillo: A pásztorok imádása (1650 k.)

Egy nap mind felett

Manapság a nyugati keresztény kultúrkörben Jézus születésének ünnepe, szenteste december 24-re esik. Vannak azonban olyan keresztény egyházak, amelyek más időpontokban ünneplik meg Jézus születését, közülük is legismertebb az ortodox (pravoszláv) egyház, amely január 6-át tekinti a megfelelő dátumnak.

A bibliai források valójában igen kevés támpontot nyújtanak arra nézve, hogy pontosan mikor, az év melyik napján történt Jézus születése. A korai egyházatyák hagyománya a január 6-i születésnapot követte, de abban Lukács és Máté evangéliumának a leírása is megegyezik, hogy az újszülöttet a szabad ég alatt éjszakázó pásztorok látogatták meg. A Szentföld éghajlata pedig a téli időszakban már akkoriban sem igen tette lehetővé azt, hogy erre télen kerüljön sor. (Ebben az időszakban fagy és havazás is előfordulhat még ezen a földrajzi szélességen is).

Közvetve ugyan, de van utalás arra, hogy Jézus pontosan mikor is született. Lukács evangéliumában azt írja, hogy Erzsébet, Keresztelő János édesanyja, hat hónapos terhes volt, amikor Szűz Mária híres látogatására sor került nála. Keresztelő János apját, Zakariást Lukács evangéliuma szerint egy júniusra eső ünnepen látogatta meg Gábriel arkangyal azzal a hírrel, hogy gyermeke fog születni. Mivel Keresztelő János születése júniushoz képest kilenc hónappal később történhetett, vagyis márciusban, Jézus pedig hat hónappal utána született, ezért a pontos születési idő valamikor szeptember hónapra eshetett.

A korai keresztény egyházban ennek ellenére a születésnap hagyomány szerinti időpontja nem december 25-én, hanem a már említett január hatodikán volt. Ez a Vízkereszt napja is volt, amikor három eseményről emlékeztek meg: a napkeleti bölcsek látogatásáról, Jézus megkeresztelkedéséről és a kánai menyegzőről.

A december 25-i dátum valószínűleg két pogány ünneppel van összefüggésben, bár a vallástörténészek között több magyarázat is létezik arra, hogy miért erre a napra került karácsony. Az egyik a rómaiak december végén szokásos Saturnalia ünnepe, amely december 17-én kezdődött, és a késő antikvitásban az ünnepségek egészen december 23-ig tartottak. Az évnek ebben a szakaszában van a téli napforduló is, ami jó alkalom az ünnepre.

A késő római hagyományban a Sol Invictus, azaz a legyőzhetetlen napisten napja december 25-re esett. Ez kiválóan rímelt arra az elgondolásra, hogy ha Jézus fogantatásának az ünnepét március 25-én tartották, akkor a születésének kilenc hónappal később kellett lennie. A dátumot mindenesetre a hagyomány szerint I. Gyula (337 – 352) pápa rögzítette, a Vízkereszt ünnepe maradt január 6-án, a karácsony pedig december 25-re került.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. nyár: Végzetes asszonyok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A háromkirályok imádása David Gerard korai németalföldi festő 1512-es alkotásánA vizitáció, azaz a Jézussal terhes Szűz Mária (j) látogatása a Keresztelő Jánost váró Erzsébetnél (b) Giovanni Santi 15. századi festményénJoachim Patinir: Jézus keresztelése (1515 k.)Az ártatlanok mészárlása, Giotto di Bondone 1302-1305 között készült freskójaA háromkirályok imádása Giotto di Bondone a páduai Scrovegni-kápolnában 1305-1306 között festett freskójánA betlehemi csillagot követő napkeleti bölcsek
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár