A tömegszexet, a szadizmust és a drogokat sem vetették meg a husziták egyes irányzatai
2020. november 24. 14:01 Múlt-kor
Korábban
Véres leszámolás
A husziták végül minden adamitát és pikárdot elűztek tábori központjukból, ugyanis volt valami, amit még a meztelenségnél is nehezebben tudtak tolerálni: ez pedig a homoszexualitás volt. Az adamiták egy része ugyanis rendszeresen közösült azonos nemű társaikkal nyilvánosság előtt.
Vavřinec krónikás szerint az adamiták nappal paráználkodtak, éjjel pedig gyilkoltak. Hiába adtak nekik a táboriták számtalan esélyt, megtagadták az akkori világ rendjét, és nem voltak hajlandók elfojtani túlzó vágyaikat. Elhangzott felettük a megsemmisítő ítélet. Jan Žižka bekerítette táborukat, majd kiadta a parancsot a lemészárlásukra. Többségükkel a helyszínen végeztek, hetven férfit és nőt azonban egy plébánia melletti csűrbe terelték, amit aztán rájuk gyújtottak.
A leszámolás elől csak egy kis létszámú csoport tudott csak elmenekülni. Ők egy közeli folyó kis szigetén kerestek maguknak búvóhelyet, ahol „a tűz körül táncoltak, extázisba esve tomboltak és tömegesen szeretkeztek. Amikor pedig éjfélt ütött az óra, elkezdtek a környéken gyújtogatni, ölni, pusztítani mindent, amit csak értek” – írta Enea Silvio de'Piccolomini, a majdani II. Piusz pápa a Historia Bohemica című művében. Állítólag élvezettel vágták át áldozataik nyakát, és az ördög fiának hívták magukat. Tudatuknál voltak egyáltalán? Vagy valamilyen természeti drog hatása alatt álltak? Sosem derült ki.
Az életben maradt pikárdokat minél hamarabb el kellett pusztítani, ám ezt nem volt egyszerű megvalósítani. A megvadult fanatikusok ugyanis felbőszülten védekeztek és irtották egykori társaikat. Végül Žižka katonái győzedelmeskedtek, és csupán egyetlenegy életet hagytak meg – azt is csak azért, hogy kihallgathassák. A szekta felszámolásával és a bűncselekmények megtorlásával a husziták nyilvánvalóan üzenni akartak a külvilágnak: nem mindegyikük perverz szadista.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap