A Tambora vulkán kitörése miatt nem volt nyár a világon 1816-ban

2020. április 10. 08:28 MTI

205 évvel ezelőtt, 1815. április 10-én tört ki az indonéz Sumbawa szigetén található Tambora vulkán. Az írott történelem legnagyobb vulkánkitörésének következtében tízezrek haltak meg, emellett hosszú távú éghajlatváltozást is okozott a katasztrófa.

Korábban

Karátson Dávid magyar vulkanológus szerint a rétegvulkán sok száz évig szunnyadt azelőtt, hogy 1815. április 5-én, a sötétedés utáni órákban megkezdte volna több napig tartó tombolását. Az első kitörés robaját még a vulkántól 1200 kilométerre fekvő Batáviában, a mai Jakartában is észlelték. A robbanásokat az ottani brit kormányzó ágyúdörgésnek vélte, még egy hadihajót is kiküldtek a kikötőből a feltételezett kalózok ellen.

A tudósok rekonstrukciói szerint az első kitörés több tucat kilométer magas hamufelhővel és piroklasztszórással - nevezetesen hamu- vagy horzsakőhullással - járt, ezek a folyamatok általában nem jelentenek közvetlen veszélyt a környezetre és az emberi életre. Azt nem tudni, hogy a Tambora esetében okozott-e számottevő kárt ez az első kitörés, ugyanis a nyomokat teljesen eltüntette a vulkán napokkal később bekövetkezett újbóli kitörése, amely már a környék összes települését elpusztította.

Karátson Dávid a vulkánkitörés 200. évfordulóján elmondta: a vulkáni rétegek elemzéséből az derül ki, hogy a következő napokban csupán kisebb vulkáni tevékenység volt észlelhető. Április 10-én este azonban újabb, "kataklizmaszerű" kitörés történt. A tudósok szerint ekkor több mint negyven kilométer magas hamufelhő szökött fel az égbe, miközben az addig 4300 méter magas vulkánhegy felső része is beszakadt, eltűnt a hatalmas erejű robbanás következtében. A hamufelhő magasságára egyébként nem szemtanúk beszámolóiból lehet következtetni, hanem egyebek mellett abból, hogy milyen távolságban és milyen vastagon szóródott szét a hamuanyag a vulkán körül.

Gyilkos vulkán

A hatalmas hamufelhő egyes részei nemsokára összeomlottak, izzó gáz- és hamufelhők - úgynevezett piroklasztárak - borították be a környéket. E jelenséget csak mintegy 100 éve, a Mt. Pelée kitörése kapcsán azonosították a tudósok, a feltételezések szerint hasonló forró gázfelhők pusztították el Pompejit is a Vezúv kitörésekor. "A különbség az, hogy a Vezúv Kr. u. 79-es kitörésének nagysága nyomába sem ér a Tamboráénak" - tette hozzá a vulkanológus.

A Tambora kitörése nyomán mintegy 110 köbkilométer vulkáni anyag került a felszínre, a Vezúv esetében ez az anyagmennyiség mindössze 3,54 köbkilométer volt. A természeti katasztrófa emellett szökőárakat gerjesztett a térségben, amely a hamuesővel és a piroklasztárakkal együttesen mintegy 10-20 ezer ember halálát okozta a közelben fekvő területeken.

A vulkáni robbanásossági index (VEI) nyolcas skáláján hetesre értékelt kitörés súlyos következményekkel járt az időjárásra is: először többnapos sötétség ült a környékre, majd a szokatlanul hideg idő miatt nem érett be idejében a termés, járványok és éhínség tizedelte a térség lakosságát. A becslések szerint egy év leforgása alatt mintegy 70 ezer ember halhatott meg az indonéz szigetvilágban a kitörés okozta természeti következmények miatt. Karátson Dávid elmondta, hogy a nagy vulkánkitörések gyakran hosszabb távú éghajlatváltozással járnak, nem történt ez másképpen a Tambora esetében sem: a Föld átlaghőmérséklete mintegy fél fokkal csökkent a légkörbe jutó vulkáni anyagok miatt.

"Korábban azt hitték, hogy a nagy vulkánkitörések hosszabb távú éghajlati következményei a légkör magasabb rétegeibe jutó hamunak köszönhetőek. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van, nem a hamu, hanem a kén-dioxid a hibás" - magyarázta a kutató. A vulkánból felszabaduló gázok néhány százalékát kén-dioxid alkotja, amely a vízgőz hatására rendkívül apró, úgynevezett aeroszol méretű kénsavszemcsékké alakul. Ez az anyag a sztratoszférában egyfajta láthatatlan, a napsugárzást részben visszaverő felhővé áll össze, amely leárnyékolja a földfelszínt, ezzel jelentős lehűlést okozva. A felhő egyúttal el is nyeli a napsugárzást, ami a sztratoszféra felmelegedéséhez vezet, és hatására bizonyos helyeken telente némileg emelkedhet is a hőmérséklet, de összességében globálisan a lehűlés a jelentősebb.

Nyár nélküli év

A magaslégköri áramlásoknak köszönhetően az aeroszolfelhő hamar szétterjedt, mindez pedig az egész világon egy-két éven belül érzékelhető éghajlatváltozásokat okozott. A Tambora kitörése különösen hideggé tette az 1816-os esztendőt, amely nyár nélküli évként vonult be a történelembe. Magyarországon már 1815 júniusától kezdve elmaradtak a nyári hőmérsékletek a megszokottól, télen pedig rengeteg hó esett, árvizeket és belvizet okozva a következő hónapokban. A terméshozam visszaesett, az éhínséget tífuszjárvány súlyosbította.

"Bármikor előfordulhatnak hasonlóan erőteljes vulkánkitörések" - jegyezte meg Karátson Dávid. Az elmúlt évtizedekben két nagy vulkánkitörés is történt, 1982-ben a mexikói El Chichon, 1991-ben pedig a Fülöp-szigeteki Pinatubo VEI skálán hatos erősségű kitörése említhető egy lapon a Tamboráéval. A vulkanológus azonban hozzátette: nem feltétlenül a legnagyobb vulkánkitörések azok, amelyek a legtöbb életet követelhetik. Példaként említette az olaszországi Vezúvot, amelynek egy esetleges robbanásos kitörése súlyos következményekkel járhat a közeli Nápoly és környéke lakosságára nézve még úgy is, ha a mai eszközöknek köszönhetően egy-egy nagyobb kitörést hetekre előre lehet jelezni.