A szófukar Washingtontól a frappáns Reaganig – hét híres USA-elnöki beiktatási beszéd
2017. január 20. 08:25 Fekete István
Korábban
A legfrappánsabb
Senki más nem foglalta össze tömörebben egy adott párt krédóját beiktatási beszédben, mint tette azt Ronald Reagan 1981-ben: „A mostani válságban a kormány nem megoldás a problémákra – a kormány maga a probléma.” Reagan beiktatási beszéde nem csak emiatt lett „történelmi”: először fordult elő, hogy a szónoklat a Capitolium nyugati oldalán hangzott el. A nagy előd, George Washington még New Yorkban tett esküt, a helyszín pedig 1801, Thomas Jefferson beiktatása óta a washingtoni Capitolium, egészen pontosan annak keleti oldala. 1981-ben egyszerűen azért vitték át a nyugatira, mert onnan sokkal jobban és többet lehet látni. Reagan egyébként egyszer maga is utalt rá, hogy így végre látja az alapító atyák emlékműveit, illetve a távolban az arlingtoni nemzeti temetőt. A 70 éves korában hivatalba lépő Reagan alighanem a legszerencsésebb elnök címére is joggal pályázhat, mivel Irán az elnök beiktatása után néhány perccel jelentette be, hogy szabadon engedi azt az 52 amerikai túszt, akiket 444 napon át a teheráni amerikai nagykövetségen tartottak fogva. Reagan, feleségével, Nancy Reagannel együtt imára kulcsolta a kezét, és így szólt: „Köszönjük, Istenem, a túszok szabadon engedését” – igaz, ekkor a követségi dolgozók még nem hagyták el a perzsa ország területét. Érdekesség, hogy Reagan második, 1985-ös beiktatása volt az első, amely az amerikai futballbajnokság döntőjének napjára, a Super Bowlra esett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.