A szófukar Washingtontól a frappáns Reaganig – hét híres USA-elnöki beiktatási beszéd

Kennedy beszéde olyan jól sikerült, hogy még ma is idéznek belőle, Washington második beiktatási szónoklata viszont olyan röpke volt, hogy sokan lemaradhattak róla, míg Reagané több szempontból is frappánsnak értékelhető. De vajon ki az, aki a halálát köszönhette élete szónoklatának? Vajon melyik amerikai elnök nyelvbotlásán nevettek a legtöbbet? És a legfontosabb: miért lasszózta meg Eisenhowert a beiktatásán egy lóháton érkező cowboy?

A leghosszabb

Soha nem derült ki, hogy mire lett volna képes elnökként a nagyreményű Williams Henry Harrison, aki minden idők leghosszabb, 1 óra 45 percen át tartó beiktatási beszédét tartotta meg 1841. március 4-én. A csípős, hideg idő ellenére viszonylag szép számmal gyűlt össze a kíváncsi tömeg, hogy tanúja legyen a hivatalba lépésekor már nemzeti hősként ünnepelt államférfi beiktatási ceremóniájának. Az egykori ohiói szenátort – aki hírnevét az angol–indián sereg legyőzésével szerezte meg – a szeszélyes időjárás felkészületlenül érte. Ennek ellenére friss elnökként derekasan helytállt, és végigmondta a szövegét, vázolva a következő négy év menetrendjét. A 8495 szavas beiktatási beszéd végül Harrison első és egyben egyetlen elnöki szónoklata maradt. Mivel fedetlen fővel állt a szakadó hóesésben, tüdőgyulladást kapott, és az orvosok minden erőfeszítése ellenére egy hónappal később, 1841. április 3-án elhunyt. Harrison így csak arról maradt emlékezetes, hogy elnökként ő töltötte posztján a legrövidebb időt, mindössze 32 napot 12 órát és 30 percet.

A leghumorosabb

A beiktatási beszéd a hivatalba lépő amerikai elnök hitvallásának terjedelmes megnyilvánulása. Retorikailag általában jól megszerkesztett, lelkesítő, és a legtöbbször használt szavakban (nemzet, Isten, haza) pontosan tetten érhetők a program fundamentumai. Ezekből a beszédekből csupán egy valami hiányzik: a humor. Ezt Paul Boller történész is megerősítheti, aki miután végigrágta magát az összes beszéden, arra a felismerésre jutott, hogy a hivatalos átiratokban egyetlen olyan sor sincsen, amely a mosoly leghalványabb jelét csalná az olvasó arcára – a közönségről már nem is beszélve. Egy valaki talán mégis kilóg a sorból: ő nem más, mint a holland származású, az ellenfelei által az 1837-es gazdasági válság félrekezelése miatt csak Martin Van Ruinnak (jelentése: rom, romlás) nevezett Martin Van Buren. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a jogász végzettségű, már az Egyesült Államok polgáraként született Van Buren „történelmi tette” egy elszólásnak köszönhető. Van Buren a következőket mondta 1837. március 4-én: „az amerikai forradalom eggyé forrt bennünket születésem idején; s miközben a legnagyobb tisztelettel végignézek ezen az emlékezetes pillanaton (…)”. Van Buren itt nyilvánvalóan az amerikai forradalom magasztos pillanatára utalt, de a meglepett közönség számára úgy tűnt, mintha az elnök saját születését dicsőítette volna.

A legrövidebb

A legrövidebb, mindössze 135 szóból álló beiktatási beszédet a második elnöki mandátumát megkezdő George Washington mondta el 1793. március 4-én. „Polgártársaim, ismét meghallottam hazám hívó szavát, hogy betöltsem az első államférfi funkcióját” – kezdte a mindössze öt mondatból álló beszédét, amelyben leszögezte, mekkora megtiszteltetés számára, hogy ismét bizalmat szavazott neki az „egyesült Amerika népe”. A következő két mondatba a 192 centiméter magas, mindig jól öltözött, ám fogatlansága miatt a száját kevéssé nagyra nyitó elnök a törvényesség, a hivatali eskü fontossága, valamint a jelenlévők tanúskodásának a szükségességét szorította bele. Mint oly sokszor, Washington ezzel is hagyományt teremtett: az őt követő újraválasztott elnökök ugyanis a második alkalommal általában jóval rövidebb szónoklatokat intéztek híveikhez. Erre Abraham Lincoln adott észszerű magyarázatot, amikor arról beszélt, hogy egy rövidebb beszéd sokkal megfelelőbb erre a célra, mivel a négy éven át kiadott deklarációk és dagályos előadások felemésztik az emberek energiáját, ezért már nem nagyon van értelme újat mondani.
A francia és indián háború hősét, a függetlenségi küzdelmek megtántoríthatatlan főparancsnokát elképesztően őszintének ismerte meg a környezete. Washington személyiségét remekül jellemzi az a tény, hogy visszautasította az évi 25 ezer dollárnyi tiszteletdíjat, valamint azt az ajánlatot, hogy az 1780-as évek elején a gazdasági és politikai zűrzavarban katonai diktatúrát vezessen be.

A legismertebb mondat

Az amerikai elnökök beiktatási beszédeinek minden idők talán legismertebb mondata John F. Kennedy szájából hangzott el 1961. január 20-án: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.” Ha csak a puszta adatokat nézzük, Kennedy beszéde nem volt túl jelentős. Maga a szöveg 1364 szóból állt, a beszéd mindössze 13 perc és 59 másodpercig tartott; ez volt a beiktatási beszédek közül a negyedik legrövidebb szónoklat. Pedig Kennedy már 1960 novemberében megkezdte a felkészülést élete talán legfontosabb beszédére, amelyhez barátaitól, tanácsadóitól és egyházi vezetőktől vett segítséget és ihletet; a szöveget Kennedy és beszédírója, Ted Sorenson öntötte végleges formába. Felmerült az is, hogy az erős havazás miatt a beszédet elhalasztják, de ezt végül elvetették. Így a 12:51-kor elhangzott esküje után (amely során első elnökként katolikus Bibliára tette a kezét) Kennedy végül elmondhatta nagy ívű, emelkedett előadását, amelyet egyébként a valaha volt egyik legjobb beiktatási beszédnek tartanak.

A legbizarrabb

Abraham Lincoln második beiktatási beszédére az Egyesült Államok történetének egyik legkritikusabb pillanatában került sor. A polgárháború vége ugyan már kéznyújtásnyira volt, és a rabszolgaság intézményének napjai is meg voltak számlálva, Lincoln mégsem az elégedettség, hanem a bánat hangján szólt. Főleg, ha még azt is tudta volna, hogy néhány sorral felette ott állnak esküdt ellenségei. Lincoln természetesen nem tudhatta, hogy – amint az az eseményről fennmaradt egyetlen ismert képen jól látszik – az 1865. március 4-i washingtoni beszédét későbbi gyilkosa is hallgatja: John Wilkes Booth, aki a Ford Színházban sütötte el fegyverét alig egy hónappal később. Booth-ot a merényletben több tettestársa segítette. Így David Herold, aki szintén jelen volt a Capitolium keleti részén tartott beszéd idején, vagy éppen Andrew Johnson alelnök megölésére felesküdő, de tervéről végül lemondó George Atzerodt, a William H. Seward külügyminiszter ellen merényletet kiötlő Lewis Powell, illetve két másik konspiratőr, John Surratt – akinek anyja, Mary Surratt szintén a vádlottak padjára került – és Edmund Spangler. Lincoln második beiktatási beszédét – a Gettysburgnál elhangzott szónoklata mellett – a Lincoln Memorialba vésték és tették halhatatlanná.

A legszellemesebb

Dwight D. Eisenhower katonai pályafutása a második világháború derekán üstökösként kezdett felfelé ívelni: Roosevelt elnök 1942 júniusában az Egyesült Államok európai haderőinek főparancsnokává nevezte ki, majd ő vezényelte a szövetségesek észak-afrikai és szicíliai partraszállását, valamint az olaszországi hadműveleteket. 1944 elejétől „Ike” Eisenhower volt a szövetséges haderő európai főparancsnoka, és döntő része volt a normandiai partraszállásban, valamint a végső győzelem kivívásában. Csak 1952-ben lépett a politika színpadára, a választások előtt a mérsékelt és rendkívül népszerű katonát mindkét párt megkörnyékezte. Eisenhower végül a Republikánus Párt elnökjelöltségét vállalta el, és az „I like Ike” jelszó ellenállhatatlannak bizonyult. Óriási fölénnyel győzött, és lett az Egyesült Államok 34. elnöke; e tisztségben ő volt az egyetlen hivatásos katona a múlt században. Eisenhower első beiktatási beszédére 1953. január 20-án került sor Washingtonban, ahol nem mindennapi látvány fogadta az eskütételre érkező vendégsereget. Mivel Eisenhower egy német származású farmer gyermekeként Texasban nőtt fel, a ceremónia kellős közepén stílszerűen egy cowboy érkezett a helyszínre lóháton, és váratlanul meglasszózta a hivatalba lépő elnököt, amivel nagy derültséget okozott.

A legfrappánsabb

Senki más nem foglalta össze tömörebben egy adott párt krédóját beiktatási beszédben, mint tette azt Ronald Reagan 1981-ben: „A mostani válságban a kormány nem megoldás a problémákra – a kormány maga a probléma.” Reagan beiktatási beszéde nem csak emiatt lett „történelmi”: először fordult elő, hogy a szónoklat a Capitolium nyugati oldalán hangzott el. A nagy előd, George Washington még New Yorkban tett esküt, a helyszín pedig 1801, Thomas Jefferson beiktatása óta a washingtoni Capitolium, egészen pontosan annak keleti oldala. 1981-ben egyszerűen azért vitték át a nyugatira, mert onnan sokkal jobban és többet lehet látni. Reagan egyébként egyszer maga is utalt rá, hogy így végre látja az alapító atyák emlékműveit, illetve a távolban az arlingtoni nemzeti temetőt. A 70 éves korában hivatalba lépő Reagan alighanem a legszerencsésebb elnök címére is joggal pályázhat, mivel Irán az elnök beiktatása után néhány perccel jelentette be, hogy szabadon engedi azt az 52 amerikai túszt, akiket 444 napon át a teheráni amerikai nagykövetségen tartottak fogva. Reagan, feleségével, Nancy Reagannel együtt imára kulcsolta a kezét, és így szólt: „Köszönjük, Istenem, a túszok szabadon engedését” – igaz, ekkor a követségi dolgozók még nem hagyták el a perzsa ország területét. Érdekesség, hogy Reagan második, 1985-ös beiktatása volt az első, amely az amerikai futballbajnokság döntőjének napjára, a Super Bowlra esett.