„A saját szavam akkor vonom vissza, amikor akarom” – könnyűzene a Kádár-korszakban
2016. február 4. 11:45
Korábban
Koncerten csápoló pópáktól a Kádár-korszak popcézárjáig
A zenekarok a korszakban mindig segítették egymást, különösen, ha a hatalommal szembeni összefogásról volt szó. Benkő László felidézte, hogy a könnyűzenei hatalmasságok egy alkalommal az Omega és az LGT között feszülő ellentétet kihasználva próbálták elérni, hogy a Beatrice ne lépjen fel a két zenekarral együtt, amikor azonban az együttesek tagjai erre rájöttek, mindent megtettek azért, hogy a Ricse mégis velük együtt állhasson színpadra.
„A kommunisták egyszerre szerettek volna dugni is, meg szűznek is maradni” – jellemezte Schuster Lóránt a hatalom zenészekkel kapcsolatos hozzáállását, míg ugyanis minden lehetséges eszközzel igyekeztek működésüket ellehetetleníteni, a rockzenekarok koncertjei komoly bevételi forrást jelentett, így előfordult, hogy olykor egyenesen a könnyűzenei „vonalon” mozgó pártfunkcionáriusok kérték meg az együtteseket egy-egy fesztiválon való fellépésre. Csatári Bence hozzátette, hogy ennek ellenére manapság az egykori zenészek többsége 30-50 ezer forintos nyugdíjból tengődik.
A Kádár-korszakban a könnyűzenei cenzúra egyik elsődleges eszköze az 1959-től 1985-ig működő Táncdal- és Sanzonbizottság volt. Először ők ellenőriztek le minden új dalt, mielőtt a szélesebb közönség is megismerhette volna azokat. Jellemző adat, hogy az 1971-ben az eléjük kerülő 1200 számból 800-at visszautasítottak, 300 esetében pedig azt javasolták, hogy írják át a szöveget – idézte fel a megdöbbentő adatot Csatári Bence.
Benkő László elmesélte, hogy amikor néhány évvel ezelőtt felléptek Oroszországban, nem hittek a szemüknek, mert az első sorokban több idős, szakállas pópa csápolt. A koncert után elmondták, hogy nekik a kommunista időszakban Benkőék zenéje nyújtotta a szabadság élményét. Schuster Lóránt is felidézett egy, a korszakra jellemző történetet. Egy alkalommal B. Tóth László műsorában járt vendégként a rádióban. A felvétel alatt lejátszották az R-GO Szerelmes vagyok mint egy nagyágyú című számát, majd a műsorvezető megkérdezte Schustertől, hogy tetszett-e neki a dal. A P. Mobil frontembere világossá tette, hogy nem rajong a Szikoráék által képviselt stílusért, mire B. Tóth teljesen elsápadt. A műsor után kérdőre is vonta Schustert, mondván, ezért őt akár ki is rúghatják. A zenekarvezető ezután kifejtette: az együtteseknek megvolt a lehetősége a megjelenésre, a P. Mobil például szerepelt a rádió- és tévéújság hátlapján, amely szinte minden háztartásba eljutott, és így remek promóciós lehetőséget jelentett. Ezzel összefüggésben, a megfelelő kapcsolatok révén is lehetett eredményeket elérni, persze csak egy bizonyos határig.
Az oldott hangulatú beszélgetésen Erdős Péter neve is említésre került. Benkő László felidézte, hogy az Omega Gammapolis című dalának „Oly hosszú volt a 33 év” sorában a popcézár rendszerellenes kritikát hallott ki (a számot 1978-ban vették fel, a 33 év tehát 1945-re is utalhatott). A következő évben megjelenő Omega-albumra már az „Oly hosszú volt a 23 év” szöveggel került fel a dal, mivel azonban ez 1956-ra utalhatott, a Magyar Rádió nem játszotta a Gammapolist. Schuster Lóránt Erdős Péterrel kapcsolatban idézte egy hírhedtté vált, a korabeli viszonyokat jól jellemző mondatát: „A saját szavam akkor vonom vissza, amikor akarom” A P. Mobil frontembere a beszélgetést összegezve kijelentette: fontos, hogy szülessenek hasonló könyvek, hogy a fiatalabb generációk is megtudják, milyen romlott rendszerben élt szüleik és nagyszüleik generációja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap