A Római Birodalom legkeletebbi vízvezetékét találták meg Örményországban
2021. november 18. 19:38 MTI
Római kori akvadukt maradványaira bukkantak régészek Örményország legrégebbi településén, Artasatban. Ez a római birodalom legkeltebbre fekvő vízvezeték-hídja, amelyet eddig feltártak – közölte a Münsteri Egyetem.
Korábban
Befejezetlen építkezés
A német egyetem és az Örmény Tudományos Akadémia régészei által 2019-ben folyt ásatásokon a római birodalom hadserege által i. sz. 114 és 117 között épített befejezetlen akvadukt hatalmas alapjait tárták fel – idézte Achim Lichtenberger professzort az Archäologischer Anzeige című folyóiratban a feltárásokról közzétett tanulmány.
A birodalom legnagyobb kiterjedése
Abban az időben, Traianus római császár uralkodása idején volt a legnagyobb a római birodalom kiterjedése, és hatalmas középítkezések folytak minden szegletében.
Akkori nevén Artaxata az új provincia, Armenia fővárosa lett volna.
Lemondás a távoli tartományról
„Az akvaduktot azonban nem fejezték be Traianus 117-ben bekövetkezett halála miatt, és mert utódja, Hadrianus császár lemondott az örmény provinciáról” – mondta Torben Schreiben, a tanulmány társszezője.
Az akvadukt tervezett és részben befejezett építése azt mutatja, hogy milyen nagy erőfeszítéseket tettek nagyon rövid idő alatt azért, hogy integrálják az új provincia székhelyének infrastruktúráját a birodaloméba – tette hozzá.
A régészek úgy vélik, hogy felfedezésük bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a római birodalom hódítása Örményországban sikertelen volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.