A pozsonyi kifli és a höveji csipke is bekerült a hungarikumok közé
2023. április 19. 18:59 MTI
A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Nagy István agrárminiszter.
Kép forrása: MTI / Krizsán Csaba)
Korábban
Nagy István a testület indoklását ismertetve elmondta, hogy az egyedülállóan változatos höveji csipke eredete a 19. századig nyúlik vissza, és gyorsan hírnevet szerzett a Győr-Moson-Sopron vármegyei községnek. Az 1962-es brüsszeli világkiállításon aranyéremmel jutalmazták, 2017 óta az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének része.
A pozsonyi kifli a téli ünnepek hagyományos magyar süteményeként válhatott hungarikummá. Első receptje Czifray István 1830-ban megjelent Magyar nemzeti szakácskönyvéből ismert, 2012 óta a hagyományos különleges termék címet viseli – tette hozzá az agrárminiszter.
A hungarikumok az ország arculatának mindennapi és mindenütt jelen lévő építőkövei, amelyek szavak nélkül mesélnek a magyarokról, a hagyományaikról, a leleményességükről – hangsúlyozta a tárcavezető, aki arra bíztat minden közösséget, hogy a hagyományaikat jelöljék a helyi értéktárakba, mert azok ezt követően nemzeti értékek, akár hungarikumok is lehetnek.
Közös feladat megismertetni és megszerettetni a nagyvilággal az ország kiváló ételeit és italait, csodálatos természeti adottságait, művészeti örökségét, a magyar tehetségek teljesítményét.
Az értékek védelme az identitás- és hagyományőrzést, a kultúra átörökítését is segíti, méghozzá nem az elkülönülés, hanem a nemzeti összetartozás igényével – hangsúlyozta Nagy István.
A Magyar Értéktár bővítéséről a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos számolt be.
V. Németh Zsolt közölte, hogy kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánították a lángost, amit ma már nem csak a magyarok ismernek és szeretnek, valamint a kubikusságot, amely a 19. század második felében, az alföldi csatorna-, út- és vasútépítések idején vált híressé mint jellegzetesen magyar vándormunkás tevékenység. Bár a gépek terjedésével elvesztette a jelentőségét, emléke máig él, Csongrád városa még szobrot is állított a kubikusoknak – tette hozzá.
A 2012. július 1-jén hatályba lépett törvény szerint a hungarikumok a magyarságra jellemző tulajdonságaikkal, egyediségükkel, különlegességükkel, minőségükkel a magyarság csúcsteljesítményei.
A Hungarikumok Gyűjteményét a kiemelkedő nemzeti értékeket tartalmazó Magyar Értéktár követi, az értékpiramis alapjait a megyei, az ágazati és a külhoni értéktárak alkotják. A Hungarikumok Gyűjteményébe a Hungarikum Bizottság 31. ülését követően 87 nemzeti érték, a Magyar Értéktárba 150 nemzeti érték tartozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap