A pápával is sikeresen szállt szembe a humanista fejedelem mintaképe, Lorenzo de' Medici

2021. április 8. 12:26 MTI

529 éve, 1492. április 8-án halt meg Lorenzo de' Medici, az itáliai reneszánsz egyik legnagyobb alakja, Firenze uralkodója, a művészetek bőkezű mecénása, akit az utókor az „Il Magnifico”, a nagyszerű melléknéven emleget.

Korábban

A dúsgazdag Medici család politikai befolyását bankár nagyapja, Cosimo de' Medici (akkoriban Európa egyik leggazdagabb embere) alapozta meg, aki a művészetek patrónusa is volt, és az ő támogatásának köszönhetően jött létre a humanistákat tömörítő neoplatonikus akadémia.

Fia, a Firenzét 1464-től irányító Piero egy rendkívül művelt és verselgető asszonyt vett feleségül, akitől öt gyereke született.

Lorenzo 1449. január 1-jén látta meg a napvilágot. A leírások szerint energikus, szenvedélyes és karizmatikus egyéniség volt, aki már kiskorától kivételes intelligenciáról és ragyogó ízlésről tett tanúságot, emellett jeleskedett a lovagi viadalokon és a vadászatok alkalmával is.

Tizenhat évesen kezdett a családi bank ügyeivel foglalkozni, apja több diplomáciai küldetéssel is megbízta.

Húszévesen öccse, Giuliano társaságában került a városállam élére. Hivatalosan egyszerű polgár maradt, de lényegében minden hatalom az ő kezében összpontosult, Firenzét a szenátusban helyet foglaló képviselői útján irányította.

Néhány év alatt megreformálta az intézményeket, bonyolult intrikák, nem egyszer fenyegetések révén megtörte a rivális családok hatalmát, és békét teremtett, politikusi arzenáljából a törékeny diplomáciai kapcsolatok fenntartását szolgáló (érdek)házasságok támogatása vagy éppen megakadályozása sem maradt ki.

Lorenzo Medici Andrea del Verrocchio szobrán

A Mediciek nagy vetélytársa, a Pazzi család - az itáliai hegemóniára törekvő IV. Sixtus pápa támogatásával - összeesküvést szőtt a Mediciek ellen, és 1478. húsvétvasárnap a katedrálisban rátámadtak a fivérekre.

Giulianót sikerült megölniük, de Lorenzo csak könnyebben sérült meg, és el tudott menekülni. A merénylőkre kegyetlen megtorlás várt, a feldühödött tömeg az őket segítő pisai érseket is meglincselte.

A pápa ezután egész Firenzét kiátkozta, a Mediciek keze ügyébe eső vagyonát lefoglalta. Mivel ennek kevés eredménye volt, IV. Sixtus a nápolyi királlyal kötött szövetséget.

I Ferdinánd seregei megindultak Firenze felé, melynek korábbi szövetségesei, Bologna és Milánó tétlenek maradtak. A háborút végül Lorenzo Medici kiváló diplomáciai tehetsége révén sikerült elkerülni: személyesen utazott Nápolyba, hogy békét kössön az uralkodóval.

A siker tovább növelte népszerűségét, ő pedig megnövekedett támogatását arra használta fel, hogy biztosítsa a hatalmát megszilárdító alkotmánymódosításokat.

Politikai sikereinél talán csak a művészet pártolása révén született alkotások jelentettek számára többet. A kor ismert, vagy éppen kevéssé ismert, de általa tehetségesnek tartott művészeit gyűjtötte maga köré, a reneszánsz olyan jeles képviselői fordultak meg Firenzében, mint Verrocchio, Leonardo da Vinci, Botticelli, Ghirlandaio és Michelangelo.

Utóbbinak abban a megtiszteltetésben is része volt, hogy a Mediciek asztalánál étkezhetett, és a fejedelem társaságában vehetett részt az Akadémia találkozóin.

Lorenzo humanistához méltóan maga is kacérkodott a művészettel. Tehetségesen verselt (a latin nyelvvel szemben a toszkán nyelvjárást részesítette előnyben), foglalkozott építészettel, többek között a dóm homlokzatáról is készített tervet, kitartóan gyarapította a nagyapja által alapított családi könyvtárat, megbízottai több elveszettnek vagy megsemmisültnek hitt klasszikus művet kutattak fel.

Igen tekintélyes gyűjteménye volt régiségekből és festményekből, ezek alkották később a híres Uffizi Képtár alapját.

Élete utolsó éveiben Firenze egyre inkább az éppen általa a városba hívott dominikánus prédikátor, Savonarola hatása alá került, aki kíméletlenül ostorozta kora romlottságát, sőt a fejedelmet is, akit az Antikrisztushoz hasonlított.

Lorenzo 1492. április 9-én halt meg egy örökletes betegségben, amely lábának elüszkösödését okozta. Halálos ágyánál ott volt Michelangelo is, gyóntatónak pedig Savonarolát kérte, aki egyesek szerint megátkozta, mások szerint viszont megáldotta Lorenzót, halála pillanatában villám csapott a Santa Reparata-templomba.

Lorenzo Medici síremléke Michelangelo szobraival

A fejedelem halálával az itáliai reneszánsz aranykora is végéhez közeledett, fél évvel később az új világ felfedezésével új történelmi korszak köszöntött be.

Firenzében rövid időre a „Krisztus köztársaságának” megteremtésén ügyködő Savonarola vette át a vezetést, aki 1497-ben felbecsülhetetlen értékű műkincseket vettetett a „hiúságok máglyájára”.

A Mediciek végül VIII. Károly francia király segítségével visszaszerezték a hatalmat, s még évszázadokig jelentős szerepet játszottak a város történetében. Lorenzo Medici két fia is a pápai trónra ülhetett, a másodszülött Giovanni X. Leó, míg fogadott fia, Giulio (meggyilkolt bátyja törvénytelen gyermeke) VII. Kelemen néven állt a katolikus egyház és az egyházi állam élén.

A bőkezű fejedelem és öccse, Giuliano síremléke – mindkettőt Michelangelo készítette – a firenzei Basilica di San Lorenzo Medici-kápolnájában ejti bámulatba a látogatót.

A két szimmetrikus síremlék szarkofágján két-két allegorikus alak, az Est és a Hajnal, illetve az Éj és a Nappal látható, amelyek a halál és a feltámadás, a kezdet és a vég elválaszthatatlan egységét jelképezik, a falfülkékbe pedig Lorenzo és Giuliano ülő figuráját helyezte el a művész.