A nővér meg akarta gyilkolni, ő elvette feleségül

2016. február 15. 16:44

A harmadik ypres-i csatában 1917-ben súlyosan megsebesülő Harry Oldham kapitány nem éppen megszokott módon ismerkedett meg jövendőbelijével: az ír nővér a West Yorkshire-i ezred tagját ugyanis német kémnek gondolta, és nem kellett sok hozzá, hogy kioltsa életét. A kapitány megbocsátott a tévedésért, sőt két évvel később már oltár elé is vezette a nőt.

Korábban

A Leedsi Egyetem öt tanulója azon első világháborús katonákat kutatják, akiknek a fronton veszett nyomuk, és senki sem látta őket többé. Munkájuk során bukkantak rá az említett Oldham egyik 1969-es írására, amelyben azt ecsetelte, miként találkozott több mint fél évszázaddal azelőtt leendő feleségével.

A West Yorkshire-i ezred kilencedik zászlóaljának középiskolát is végzett parancsnoka, Harry Oldham kiválóan beszélt németül, ezen képessége birtokában 1917-ben pedig sikerült megmentenie egy sérült német katona életét. Hónapokkal később ő maga is súlyos sebeket szerzett a harmadik ypres-i csatában. Amikor magához tért, a yorki katonai kórház műtőasztalán feküdt, ahol (minden bizonnyal a sokk hatására) németül kezdett motyogni.

Oldham beszámolója szerint egy fiatal ír önkéntes ápolónő mindezt meghallva kerek perec kijelentette, hogy ő egy német kém, és nem szabad megengedni, hogy éljen. A tanácsát szerencsére a yorki orvosok nem fogadták meg. Mint írta 1969-ben: „pár hónappal ezelőtt ezzel a korántsem gyilkos gondolkodású ír lánnyal az aranylakodalmunkat ültük”. A túlbuzgó Heather Orloffot a háború után,1919-ben vezette oltár elé a fiatal katona. A három gyermeket is felnevelő pár később a kanadai Vancouverbe költözött, ahol a férfi a Brit Kereskedelmi Központ igazgatója lett. A férfi 1973-ban hunyt el, a felesége öt évvel később követte.

A kutatók az egyetem Liddle Gyűjteményében megtalálták Oldham kis híján végzetes sérülésének körülményeit is. 1917 októberében járunk a harmadik ypres-i csata vége felé, amelyet a nyugat-flandriai Passchendaele nevű falu megszerzésért vívtak a brit, ausztrál, dél-afrikai, kanadai erők a császári Németország csapataival szemben. „Minden sár volt és pusztaság, emberi nyomorúság és kétségbeesés vett körül minket. A veszteségeink hatalmasak voltak, úgy tűnt, többen haltak meg, mint ahányan még élnek. Be szép is a háború” – fogalmazta meg gondolatait a háborúról Oldham 52 évvel később.

Az egyik hajnalban „lehetetlen körülmények között indítottuk a támadásunkat, térdig tapostunk a sárban” – írta, majd hozzátette: szörnyű kudarc volt. A szakasz elején 13 tiszt ment, a németek kilencet megöltek, míg négyen súlyos sérüléseket szenvedtek. Az utóbbiak közé tartozott Oldham is, aki haslövést kapott. Másfél napot töltött egy sárral teli bombatölcsérben öt társával együtt, akik közül egyik sem élte túl. Először német katonák bukkantak a brit tisztre. Az egyikük egy bajonettel kívánta átsegíteni őt a túlvilágra, azonban az egyik felettese megállította. Később fehér zászlós hordágyasok vitték biztonságos helyre.

A kutatásban résztvevő diákok szerint hatalmas különbségek vannak a korabeli, hazaküldött levelek és az évekkel, évtizedekkel később írottak között. Az utóbbiakban a nyomorúság kap főszerepet, a hangulatuk pedig igen nyomasztó, míg például Oldham a sérülése előtt mindössze négy nappal, a bátyjának írott levele tele volt vidámsággal, mint írta, „a németgyilkolás teljesen kielégít”. Minden bizonnyal a levelek hangulatába a cenzúra, valamint a családi aggodalom visszaszorításának vágya is beleszólhatott. A kutatók ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a bombatölcsérben töltött másfél nap, valamint a súlyos sérülés és az életét meghagyó német katona maradandó nyomot hagyott benne. Tulajdonképpen megváltoztatta, hiszen a korábbi németgyilkolási vágy már minden bizonnyal csak múló emlék volt akkor, amikor néhány hónappal később megkímélte egy 17 éves német katona életét.