A németek átverése hozta meg Eisenhower „keresztes hadjáratának” sikerét
2016. június 6. 09:37
"Az expedíciós hadsereg katonáinak, tengerészeinek és pilótáinak! Hamarosan elindulnak a nagy keresztes hadjáratra, amelyre hónapok óta készülünk. Önökön a világ szeme!” Ezzel a napiparanccsal indította csatába katonáit Dwight D. Eisenhower, a Szövetséges Expedíciós Erők főparancsnoka a normandiai partraszállás előtt.
Korábban
A szövetséges csapatok a D-napon, vagyis 1944. június 6-án hajnalban indították meg az Overlord hadműveletet, amellyel megkezdődött a német csapatok kiűzése a nyugat-európai területekről. Az akcióhoz egy megtévesztési terv is tartozott, melynek célja az volt, hogy hamis rádióadásokkal, valamint szimulált támadásokkal elhitessék a németekkel, hogy a partraszállásra nem Normadiában, hanem Pas de Calais-nál kerül majd sor.
Hitler és az 1943-ban Franciaországba rendelt Rommel tábornok gyanította, hogy csak megtévesztő akcióról van szó. Gerd Von Rundsted, a nyugati front német haderejének főparancsnoka azonban hitelt adott az elterelő hadműveletnek, és végül jelentős német haderőt csoportosítottak Pas de Calais-hoz.
A németeket teljesen felkészületlenül érte a normandiai támadás. Bár a szövetségesek számos hibát követtek el (például az ejtőernyősök egy részét rossz helyen dobták le), ez nem bizonyult végzetesnek, ugyanis sok német katonai vezető még a harcok alatt sem eszmélt rá, hogy mi is folyik valójában. Rommel éppen szabadságát töltötte, Von Rundsted pedig még ekkor is meg volt róla győződve, hogy az igazi partraszállás Pas de Calais-ban készül.
A szövetségesek mintegy 156 ezer brit, amerikai és kanadai katonával indították meg az offenzívát. Bár az Omaha-partszakasznál támadó amerikai 1. gyaloghadosztályt jelentős veszteségeket szenvedett el a nap folyamán, estére minden előzetesen kijelölt partraszállási szakasz a szövetségeseké lett. A csapatok a következő hetek során egyre beljebb nyomultak a szárazföld belsejébe, és a sikert augusztus végére egész Észak-Franciaország és Párizs felszabadítása tette teljessé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap