A nándorfehérvári kudarc után véget akart vetni életének a hódító II. Mehmed szultán
2022. május 3. 13:20 Múlt-kor
„Fátih”, azaz Hódító. Ezzel a jelzővel illették II. Murád szultán harmadik fiát, Mehmedet, aki bátyjai halála után, alig 12 évesen már trónra ülhetett, igaz, csak rövid időre. Második regnálása azonban igazi sikertörténetnek bizonyult, amelyet a keresztény metropolisz, Konstantinápoly elfoglalásával indított. II. Mehmedet ekkortól nevezték a kortársai és alattvalói Hódítónak. A szultán rászolgált a jelzőre, hiszen 541 éve, 1481. május 3-án bekövetkezett halálakor egy szilárd alapokon álló, hatékony államigazgatással és hadsereggel rendelkező birodalom felett uralkodott, amelynek határai az Eufrátesztől egészen az Al-Dunáig, illetve a Magyar Királyság határáig terjedtek.
Korábban
Gyermekszultánként megbukott, másodjára hódított
A Drinápolyban (ma Edirne, Törökország) 1432-ben született Mehmed tizenkét éves korában lépett a trónra, miután II. Murád szultán 1444 augusztusában lemondott a hatalomról, azt követően, hogy a Balkánon békét kötött Szerbiával és a Magyar Királysággal, valamint lezárta a háborúskodást a kis-ázsiai karamanidákkal.
Murád úgy gondolta, hogy jó időre biztosította a békét birodalma számára, ezért a visszavonulás mellett döntött.
Az „előrehozott nyugdíj” mindössze két évig tartott, illetve addig se, mert az oszmánok egyik legveszélyesebb ellenfele, Hunyadi János remek alkalmat látott a szultánváltásban arra, hogy megroppantsa a törökök balkáni állásait.
Halil pasa nagyvezír a Hunyadi vezette szövetséges keresztény haderő közeledtének hírére rögtön visszahívta a tapasztalt Murádot, aki 1444 novemberében Várnánál, többek közt I. Ulászló magyar és lengyel király meggondolatlansága miatt, győzelmet aratott a keresztény haderő felett.
Murád ekkor úgy gondolta, hogy eljött a pihenés ideje, de 1446-ban a Drinápolyban kitört janicsárfelkelést követően, nyilvánvalóvá vált, hogy a több mint két évtizedes kormányzati tapasztalatára egyelőre szüksége van gyarapodó birodalmának, és visszavette a stafétabotot fiától, Mehmedtől.
Murád élete utolsó öt esztendejét folyamatos háborúskodással töltötte, és életpályájának alkonyán még egy fényes győzelmet aratott Hunyadi János felett 1448-ban Rigómezőnél.
1451 februárjában azonban végleg lehunyta a szemét, és ezzel elkezdődött II. Mehmed második szultánsága, amely egy elképesztő sikerrel, Konstantinápoly bevételével kezdődött.
A metropolisz 1453. május végén elesett, és ezzel az oszmánok balkáni és anatóliai birtokai közé ékelődött Bizánci Birodalom is elenyészett. A bizánci örökség utolsó hírmondói, így Morea (Peloponnészosz), illetve az Anatólia északi részén, a Fekete-tenger partján fekvő Trapezunti Császárság csak évekkel később, 1461-ben hódolt meg II. Mehmednek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.