A nagyközönség által is kutathatóvá vált az állampárti funkcionáriusok életpályája
2018. október 25. 18:08
A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) a Nemzeti Emlékezet Bizottságával (NEB) együttműködve egy olyan adatbázis elkészítését tűzte ki célul, amely országos lefedettségben gyűjti össze az egykori állampártok tisztségviselőinek karrierútját. Ez régóta esedékes információs kárpótlás a magyar társadalom számára. Az adatbázis önálló online felületen érhető el, és részletes képet ad a funkcionáriusok szakmai életét érintően. Az adatok alapján kirajzolódó életutak izgalmas szociológiai és társadalomtörténeti diskurzussá tágulhatnak.
Korábban
Hiánypótló adatbázis
A Párt-Állam-Párt című adatbázis a megyei pártbizottságok osztályainak vezetőire, illetve a járási és a városi pártbizottságok titkáraira vonatkozó adatokat tárja fel. Ennek segítségével követhető, hogy az egyes funkcionáriusok mely testület (pártbizottság) keretein belül, milyen szervezeti egységhez (osztály) kötődően, milyen pártfunkciót töltöttek be, illetve ezt a tisztséget milyen időszakban látták el. Fontos hangsúlyozni, hogy minden felvett adatnál feltüntetésre került a hozzá kapcsolódó irat levéltári jelzete, így az összes, az adatbázisban szereplő információ visszakereshető és levéltári dokumentummal alátámasztható.
Jelenleg közel 3000 megyei, járási, illetve városi pártfunkcionárius és mintegy 1500 testület, valamint szervezeti egység adatai szerepelnek az adatbázisban. Egy-egy személyt illetően akár több mint 20 adatelem is rögzítésre kerülhet, így a szorosabban vett pártfunkciók betöltését érintő mezők mellett az egyes káderek egyéb életrajzi (pl. iskolai végzettség, pártfunkció betöltését megelőző, illetve követő munkahely, ott betöltött munkakör, pártbüntetések, kitüntetések, fotók) vonatkozásai is megtekinthetőek.
A történész kutatók mellett az adatbázis értékes tájékozódási lehetőséget tartogat a szélesebb közönség számára is. A Párt-Állam-Párt, a pártállam állampárti funkcionáriusainak adatbázisa, 1948–1989 itt érhető el. Az összeállítás folyamatosan frissül. A honlapot megtekintők észrevételeit az adatbázis készítői folyamatosan várják az [email protected], illetve az [email protected] elektronikus postacímeken.
Előzmények
A projekt megvalósítása érdekében egy munkacsoport jött létre az MNL-ben, amelynek tagjai: Káli Csaba (MNL ZML), Kovács Csaba (külső munkatárs), Lux Zoltán (MNL OL), Dr. Tóth Judit (MNL OL). A fejlesztések eredményeként elkészült archontológia adatbázist a munkacsoport keretein belül folyamatosan tesztelték, amelynek során megkezdték a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei titkáraira vonatkozó adatok bevitelét. Így a megyei első titkárok, másod- és harmadtitkárok, illetve a szervező titkárok adatai kerültek be első körben az adatbázisba 2017 májusára. Ez azt jelenti, hogy mintegy 200 állampárti politikusnak, valójában a megyei „pártelit” legfelső vezető személyeinek adatbázisba rendezett karrierútja vált ekkorra elérhetővé.
A munka eredményeiről 2017 júniusában egy prezentáció keretében számolt be Lux Zoltán és Tóth Judit a NEB vezetésének, valamint illetékes munkatársainak.
A pártarchontológia kereteinek bővítéséhez meg kellett határozni az adatbázisba rendezendő tisztségviselők következő körét. Az MNL részéről erre két irány kínálkozott a legkézenfekvőbbnek, amelyet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága is elfogadott. Ennek megfelelően egyrészt elkezdték összegyűjteni minden megyéből a megyei pártbizottságok osztályainak vezetőit, másrészt a járási és a városi pártbizottságok titkárainak adatait. Így közel 3000-3500 pártfunkcionárius adatbázisba kerülésével számoltak. A munkát 2018 júniusára tervezték befejezni, azzal a céllal, hogy egy, az 1948-as egyesülési kongresszus 70. évfordulójára rendezett sajtótájékoztató keretében mutassák be az adatbázist.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.