A modern módszerek feltárják a lápi múmiák valódi múltját
2024. február 9. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Egy másik király
Az újabb korban feltárt lápi hullák sem feltétlenül jártak jobban. Az Old Croghan-i embernek nevezett lelet tulajdonképpen egy fej nélküli felsőtest, két karral, az egyiken egy bőrből készült fonattal.
2003-ban, három hónappal a clonycavani férfi előtt találták meg, és ugyanahhoz a mocsárhoz tartozott, mindössze 40 kilométerre volt tőle.
A kiszámolt testmagassága a korabeli emberekéhez képest rendkívüli lehetett, körülbelül 1,98 méterre nőtt. A gondosan ápolt körmei arra utalnak, hogy nem hétköznapi munkát végző ember volt.
A clonycavani férfihez hasonlóan neki is levágták a mellbimbóit, a vizsgálatok szerint még a halála előtt. A láp, ahol eltemették, egy olyan domb lábánál terült el, amelyet korábban királyi ceremóniákra használtak.
Az Old Croghan-i férfi fej nélküli torzója
A vizsgálatok szerint i. e. 362 és 175 között hunyt el, a végzetes sérülést pedig a mellkason található szúrás okozta. A halála idején a húszas éveiben járhatott, és a gyomortartalom alapján gabonában, valamint tejben gazdag táplálékot fogyasztott a halála előtt. A körmeinek kémiai analízise alapján ugyanakkor korábban rendszeresen ehetett húst is.
A megtalált növényi maradványok vizsgálatából arra is következtettek, hogy a halál időpontja valamikor téli, vagy hideg időjárás idején lehetett, mert sokkal kevésbé változatos zöldségeket találtak a gyomrában, mint clonycavani társánál.
Más kutatók éppen ezért nem valamiféle királyi személyt látnak az Old Croghan-i emberben, hanem egy termékenységi istennőnek bemutatott áldozatot. A mellbimbók eltűnése ugyanis megmagyarázható a mocsárban lejátszódó természetes folyamatokkal is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.