2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

A mesevilágban élő őrült király, aki éjjel járta birtokait, nappal pedig aludt

2020. július 14. 12:04 Kárbin Ákos

Richard Wagner hatása alatt

Különösen Richard Wagner zeneszerző volt rá óriási hatással, akivel első alkalommal 1864. május 4-én találkozott személyesen. Wagner ekkor lépett a bajor udvar szolgálatába; első dolga az volt, hogy a királytól kapott pénzösszegből kifizesse hitelezőit, és visszavásárolja elzálogosított javait. Ezután visszatért Bajorországba, ahol a rendelkezésére bocsátott starnbergi kastélyba költözött.

Lajos rajongásig tisztelte és szerette Wagnert és legfőképpen a műveit, kívülről megtanulta operáinak szövegkönyvét, és a jelentős állami támogatásának köszönhetően pedig részese lehetett az alkotási folyamatnak, ugyanakkor a komponista zenéje is szélesebb közönséghez juthatott el. Viszont Wagner pazarló életvitelére egyre többen felfigyeltek Münchenben, ami nem volt nehéz, hiszen már egy kertes házzal is büszkélkedhetett a bajor fővárosban.

II. Lajos A bolygó hollandi bemutatójakor nevezte ki miniszterelnöknek Ludwig von der Pfordtent, aki Wagner régi ismerőse volt ugyan, de a konzervatív eszméket vallva ellenezte a zeneszerző Ünnepi Színházának megépítését, mivel ennek hatmillió forintos terhét a királyi magánpénztár nem bírta volna el. Lajos, valószínűleg anyja hatására, nem vett részt sem A bolygó hollandi, sem pedig a Tannhäuser előadásán.

Ekkorra már a politikai pártok is felismerték Wagner befolyását az ifjú uralkodóra, ezért megpróbálták megkörnyékezni a zeneszerzőt, és felhasználni a maguk céljaira. 1865 decemberében a kormány, a müncheni polgárok és Lajos családjának ellenállása miatt Wagner elhagyta Münchent, a királlyal való bizalmi kapcsolata azonban töretlen maradt.

Mindeközben a nagypolitika homlokterében a német egységesítési törekvések álltak, amelyekből kezdetben Bajorország nem vette ki a részét, azonban mint a németek nagy része, úgy a bajor politikai elit is támogatta a poroszok, valamint Otto von Bismarck elszántságát.

A katonai ügyekben járatlan Lajos vonakodva ugyan, de 1866 májusában aláírta a mozgósítási parancsot, amely nyomán az osztrákok oldalán belépett a háborúba. Ennek a tehernek, nyomásnak a következtében az uralkodóban még a trónról való lemondás gondolata is megfogalmazódott, de ebben éppen Richard Wagner és Paul von Thurn und Taxis gyermekkori barátja akadályozták meg.

A katonai irányítást a király átadta a minisztereinek, és a háború befejezésekor őket hibáztatta a Bajorországot ért veszteségek miatt. Jellemző, hogy a háború közepette nem törődött annak következményeivel, hanem ezüstvértet öltött, és hattyú formájú csónakban csónakázott egy tavon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Richard WagnerralA Herrenchiemsee-kastélyJegyesévelÉdesanyjával és öccsével, OttóvalA neuschwansteini kastély

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár