A mellszobraik alapján így nézhettek ki Róma császárai
2019. március 4. 17:44 Múlt-kor
Korábban
Augustus, a bölcs császár
„Két leányom van, és mennyi bajom van velük! Az egyik a köztársaság, a másik Iulia” – fakadt ki egy alkalommal az idős Augustus (Kr. e. 63 – Kr. u. 14), akinek császári uralma idején egy szem gyermeke, a temperamentumos, három férjet elfogyasztó, olykor orgiákat rendező, végül száműzött Iulia minden bizonnyal sokkal több fejfájást okozott, mint maga Róma.
A sovány, alacsony termetű Gaius Octaviust kevesen vették komolyan, amikor Caesar meggyilkolása után kiderült, nagybátyja örökbe fogadta, és vagyona zömét ráhagyta. A 19 évesen a polgárháború közepébe csöppenő ifjú azonban nem rettent meg, és zseniális politikai érzékkel – ha kellett, légiókkal vonult Róma ellen, vagy tisztogatásokba kezdett –, a „festine lente” (lassan járj, tovább élsz) filozófiáját követve végül egyedül maradt a politikai porondon. A türelmes és állhatatos Octavianus a heves Ceasarral ellentétben pontosan értette népe gondolkodását, és úgy ragadta magához a hatalmat, hogy a köztársasági hagyományokat tiszteletben tartotta.
Az augustusi jelzővel illetett császár több területet hódított meg az Örök Város számára, mint bárki előtte vagy utána, uralma idején Róma virágzott, területén béke honolt. A Princeps szerény körülmények között, egyszerű, még mozaikot sem látott házban élt, kizárólag olyan öltözékben járt, amelyet a család nőtagjai szőttek, és meglepően keveset evett.
A magát költőként is kipróbáló, ugyanakkor a helyesírással nem sokat törődő császár unokáit is túlélte. Bár olykor szeretőknél kereste a kalandot, harmadik felesége, a hűséges, ám végtelenül ravasz – egykor ádáz ellenségétől, Claudius Nerótól elcsábított – Livia mellett haláláig kitartott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.