A megszállott jezsuita pap, aki a levegőből tárta fel egy letűnt kultúra maradványait

Az utolsó nagy felfedező

A Le limes de Chalcisban Mouterde és Poidebard más kutatási módszert alkalmazott. Utak és erődök maradványait keresték, ami lehetővé tette számukra, hogy védelmi vonalakat azonosítsanak az ókori Chalcis ad Belum körül. A város, a mai Kinnisrin, mintegy 25 kilométerre délnyugatra található Aleppótól és nem azonos a görög Khalkisszal. Úgy tűnik, a körülötte megfigyelt hálózat nem nevezhető a mai értelemben vett határnak, inkább a város kiterjesztésének. A szerzők amellett, hogy térképre vitték a már korábban is ismert, illetve az újonnan felfedezett objektumokat, számos lelőhely korát is meghatározták, és arra jutottak, hogy a kora bizánci időkben jelentősen bővült kelet felé az őrhelyekkel teleszórt terület. Munkájuk lehetővé tette a római és bizánci kor hadjáratainak jobb megértését.

Poidebard a limeskutatások mellett a Levante ókori partvidékét is sikerrel fedezte fel. Repülőgépről azonosította az ókori Türosz és Szidón kikötőinek helyét, majd víz alatti felvételeket is készített az elmerült struktúrákról, eleinte egy igen kezdetleges technikával: egy bádogvödör aljából kivágta a lemezt és üveggel helyettesítette, majd azt a vízbe nyomva fényképezett. Ezek voltak az első, régészeti célból víz alatt készült fotók. Mindkét város kutatásának eredményeit könyvben is közzétette: Un grand port disparu: Tyr. Rechers aériennes et sous-marines (1939), illetve Jean Lauffray-vel közösen: Sidon: aménagements antique du ports de Saïda (1951). Míg a húszas években a császárkori limest kutatta a Tigris mentén Bászra és Palmüra környékén, a harmincas években az Eufrátesz és az Orontész vidékének római településstruktúráit tisztázta, illetve Észak-Afrika felett repült, a mai Líbia területén, valamint az antik kikötővárosok felett. Mintegy 550 órát repült 250 alkalommal, esetenként több száz négyzetkilométernyi területet megvizsgálva.

Akik ismerték, bátor, kedves, melegszívű emberként írták le Poidebard atyát. Egyike volt az utolsó nagy felfedezőknek, akik egy olyan korban tevékenykedtek, amikor a technikai lehetőségek még alig-alig tették lehetővé, hogy eredményeket érjenek el. Mégis: bátorsággal és új, addig nem létező módszerek kiagyalásával sikerült helyettesítenie a technikai hiányosságokat és érvényes életművet létrehoznia. Fotógyűjteménye ma azért is különösen értékes, mivel az annak idején dokumentált tájak mára nagyrészt átalakultak, így azok a képek az utolsó dokumentumai egy-egy római kori, vagy bizánci épületnek, útnak, erődnek. Antoine 1955-ben halt meg Bejrútban, utolsó éveiben már amnéziában szenvedett.

1. Misszionáriusból a régészet úttörője
2. Az utolsó nagy felfedező

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2014

• Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
• Az embermentő Jane Haining
• Mi történt Kamenyec-Podolszkijban? 
• A bundázás egyidős a futballal
• A hét törpe kalandjai Auschwitzban
• A kóser konyha különlegességei
• Hogyan kampányoltak a római politikusok?
• A numerus clausustól a numerus nullusig
• Így temettük el "Kossuth apánkat"