A legrégebb óta végzett műtétek közé tartozik a koponyalékelés
2022. december 19. 18:04 Múlt-kor
Korábban
Modern módszerek
A huszadik század újabb ugrást hozott az orvoslásnak, és ez többek között a két világháborúnak is köszönhető. Akárcsak a korábbi századokban, a háborús fejsérülések különböző változatai lehetőséget adtak a következmények vizsgálatára, és ebből kifolyólag az agy feltérképezésére is.
A hadi kiadások emelkedésével párhuzamosan általában a katonai alkalmazású egészségügyi kiadások is megnőttek. A neurológia tudománya az 1920-as években született meg, ekkortól fogva már elkülönítették azt, hogy a nagyobb agyterületek milyen funkciókért felelősek.
Agyműtétre készülő orvosok a 20. század második felében
A technológiai fejlődés ráadásul lehetővé tette, hogy az agyat non-invazív módszerekkel is vizsgálják. Az első áttörést a röntgen feltalálása jelentette, amely a koponyacsont felépítését és esetleges sérüléseit figyeljék meg egy műtét előtt.

Az első elektroenkefalográfiát az osztrák Hans Berger alkotta meg 1929-ben, amellyel lehetségessé vált az agy elektromos impulzusainak figyelése, ezekből pedig következtetéseket lehetett levonni az esetleges hibás működésről. Csaknem vele egy időben született meg az agyi angiográfia, amikor a véráramba fecskendezett festékanyag segítségével lehetett „betekintést” nyerni az agyi erekbe.
A huszadik század még számos további találmánnyal gyarapította a fejen elvégzendő orvosi beavatkozások eszközparkját, így az MRI-vel, vagy a PET-el, amelyek szintén a non-invazív megfigyelések váltak még szélesebb körűvé. De a mostani század is ígér olyan, tömegesen bevethető módszereket, mint például a koponya felnyitása nélküli lézeres beavatkozás, vagy a robotok által végzett műtétek.
Úgy tűnik, hogy a legkorábban elkezdett orvosi beavatkozások töretlen fejlődése még korántsem fejeződött be, bármilyen hosszú utat is tettünk meg azóta, hogy a legelső trepanációs műtétet végrehajtották.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Nem fogadta egyöntetű siker Lechner Ödön múlttól elszakadó építészetét 12:20
- Folyóba fulladt az egész életében háborúzó Rőtszakállú Frigyes 10:35
- Emlékérmet bocsátott ki Neumann János tiszteletére az MNB tegnap
- Születésnapos a világ egyetlen Oscar-díjas kacsája, Donald tegnap
- Kétévi készülődés után ünnepli fennállása 1000. évfordulóját Mont-Saint-Michel mesébe illő apátsága tegnap
- A közösségi régészet eredményei tárulnak fel a balácapusztai római villában tegnap
- A francia forradalom előtti állapotokat akarta visszaállítani a bécsi kongresszus tegnap
- Bálványozta a római köznép a kegyetlenségéről hírhedt Nero császárt tegnap